F1: Pérez lesz Hülkenberg csapattársa a Force Indiánál

2013.12.12. 15:17
null
Sergio Pérez egy szezont töltött a McLarennél, most a Force Indiánál pórbál szerencsét (Fotó: Reuters, archív)
A Formula–1-ben szereplő Force India-istálló bejelentette, hogy a McLarentől kitett Sergio Pérez lesz Nico Hülkenberg csapattársa 2014-ben.

A mexikói versenyző több évre szóló szerződést kötött a csapatnál, amely így mindkét 2013-as versenyzőjét, Paul di Restát és Adrian Sutilt is lecseréli. A német várhatóan a Saubernél folytatja, a skót pedig az IndyCarba szerződik.

Pérez szerződtetését segítette, hogy Martin Whitmarsh, a Force Indiával technikai téren együttműködő McLaren csapatfőnöke, valamint Carlos Slim mexikói milliárdos közbenjárt a pilóta érdekében.

„Örülök, hogy pontot tettünk a tárgyalássorozat végére. A következő napokban meglátogatom a csapat főhadiszállását, és igyekszem mihamarabb megismerni a munkatársaimat” – mondta a 22 éves Sergio Pérez.

„Nem véletlen, hogy Sergio a McLarennél versenyzett, fiatal, de már többszörös dobogós versenyző, akinek megfelelő rutinja is van már. Nicóval nagyon erős pilótapárost alkotnak” – mondta Vijay Mallya csapatfőnök.

Pérez az F1-es pilóták közül elsőként állandó rajtszámáról is beszélt, a 11-est akarja, ha valaki nem happolja el előle. Erre a 2013-as vb-n előtte végző 10 pilótának van lehetősége.

A 2014-ES RAJTLISTA
csapat
motor
pilóták
RED BULL Renault Sebastian Vettel (német) Daniel Ricciardo (ausztrál)
FERRARI Ferrari Fernando Alonso (spanyol) Kimi Räikkönen (finn)
MERCEDES Mercedes Lewis Hamilton (brit) Nico Rosberg (német)
LOTUS Renault Romain Grosjean (francia) Pastor Maldonado (venezuelai)
McLAREN Mercedes Jenson Button (brit) Kevin Magnussen (dán)
FORCE INDIA Mercedes Nico Hülkenberg (német)
Sergio Pérez (mexikói)
SAUBER Ferrari ? ?
TORO ROSSO Renault Jean-Éric Vergne (francia) Danyiil Kvjat (orosz)
WILLIAMS Mercedes Valtteri Bottas (finn) Felipe Massa (brazil)
CATERHAM Renault ? ?
MARUSSIA Ferrari Jules Bianchi (francia) ?
Legfrissebb hírek

Nem áll meg a forgóajtó: jönnek-mennek az F1-es csapatfőnökök

F1
8 órája

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
2026.08.12. 13:51

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08