F1: Még lehetetlen jósolgatni, túl sok a változó - Vettel

2014.01.29. 00:46
Kimi Räikkönen és a Ferrari volt a leggyorsabb a Formula–1 első 2014-es tesztnapján Jerezben, ahol a Red Bull és a Mercedes bemutatása után nyolc csapat autója tett meg legalább egy kört, és hatan futottak mért kört. A Red Bull csak a legvégén ment ki, Sebastian Vettel utóbb elmondta: azért, mert még nem állnak készen.

„Egyelőre csak a szimulációk alapján tudok véleményt alkotni, de az érzéseim vegyesek. Rengeteg új dolgot kipróbáltunk, és a szimuláció kemény volt, de már várom, hogy igazán visszatérhessek a pályára és tényleg érezzem az autót” – mondta az első nap után a négyszeres világbajnok, aki mindössze három kört teljesített Jerezben.

„Eddig azért futottunk ilyen keveset, mert mindenki szenved. A csapat motivált, de egyelőre az istálló egyetlen tagja sem foglalkozik az eredményekkel, azon vagyunk, hogy az autó készen álljon, és kihasználja a szabályváltoztatásokat – ahogy a többiek is. Arról beszélni, hogy mi sülhet ki ebből, még korai. Látnunk kell az első néhány futam eredményeit, és aztán talán már lehet véleményt formálni, ki is van jó és rossz formában összevetve a többiekkel, és aztán be lehet lőni a célokat is. Jelenleg még lehetetlen jósolgatni, túl sok a változó, mind csak találgatás” – fogalmazott a német versenyző.

Legfrissebb hírek

Antonelli megszerezte a pole pozíciót a két Ferrari előtt a silverstone-i időmérőn

F1
1 órája

Antonelli aratott győzelmet Hamilton és Norris előtt a silverstone-i sprintversenyen

F1
5 órája

Hamiltont és a riválisokat is meglepte a Ferrari erős tempója Silverstone-ban

F1
22 órája

Hamilton pole pozícióba repítette a Ferrarit! Russell ötödik a silverstone-i sprintidőmérőn

F1
Tegnap, 18:15

Hamilton nyitott az élen hazai pályán; Antonelli egyelőre Russell előtt Silverstone-ban

F1
Tegnap, 14:35

„Kétszer akkora is lehet a hátrányunk” – Hamilton nehéz hétvégére számít

F1
2026.07.02. 20:43

Russell hazai áttörésre készül; Antonelli visszavágna az első silverstone-i sprinthétvégén

F1
2026.07.02. 18:07

A Cadillac amerikai fényezéssel ünnepel a Brit Nagydíjon – képek

F1
2026.07.01. 17:35
Ezek is érdekelhetik