F1: számítógépvírus akadályozta meg a Marussia tesztjét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.24. 18:50
Számítógépvírus hátráltatta a Formula–1-es Marussia istállót a bahreini teszt első napján. A korábbi Virgin-csapat csupán 29 kört teljesített a négynapos felmérésen, a legkevesebbet a mezőnyben, miután szerdán egy vírus gyakorlatilag meghiúsította a tesztelést.
„A tesztelés az első katasztrófával indult, egy trójai vírus megtámadta számítógépes állományainkat, amely miatt aztán gyakorlatilag a nap legnagyobb része el is ment, úgyhogy ez megadta az alaphangot a hétre… – mondta John Booth csapatfőnök. – A második nap megtettünk 17 kört, és az rendben is volt, dolgoztunk a problémák ellenére, de aztán a péntek nagy részét elvesztettük egy motorhiba miatt, és az egész napunk ráment, hogy megjavítsuk.”„A tesztelés utolsó napja apró problémák sorozatából állt, amelyek javítása ezeknél az autóknál sok időbe telik. Az ERS-hibalámpa kigyulladt, de aztán kiderült, hogy téves riasztás volt, úgyhogy ezzel elvesztettünk két órát. Aztán az üzemanyagrendszerrel volt gond, ami nem a Ferrari problémája, hanem a miénk. Az ilyen gondok folyamatosan hátráltattak minket, de nem hiszem, hogy előfordult volna valami hiba kétszer, ami elég meglepő, tekintve, hogy ezek visszatérő problémák szoktak lenni.”Miután a Marussia eddig csupán 59 kört tudott megtenni az MR03-mal, adja magát a kérdés, vajon az együttes készen lesz-e az Ausztrál Nagydíjra.„Hazudnék, ha azt állítanám, hogy a legkisebb mértékben sem aggódom – mondta a melbourne-i futammal kapcsolatban Booth. – Az addig rendben van, hogy azt gondoljuk, meg tudjuk oldani a problémákat, de ezt bizonyítani is kell. Ugyanakkor nagyon bizakodó vagyok. A beállításokkal nem tudtunk sokat kezdeni, de a pilóták nagyon magabiztosak ezzel kapcsolatban. A fékek megfelelőek, és ugrásszerűen fejlődtünk a hét során. Csak néhány napunk van a következő négynapos tesztig, amelyet minél jobban ki kell használnunk.”
Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik