F1: az eltűnt utasszállító miatt kevés néző lehet Malajziában

MTI MTIMTI MTI
2014.03.25. 16:11
Címkék
Annak ellenére megtartják a hétvégi Formula-1-es Malajziai Nagydíjat, hogy az ázsiai ország közvéleményét elsősorban a Malaysia Airlines légitársaság több mint két hete eltűnt utasszállítójának tragédiája foglalkoztatja. Razlan Razali, a sepangi versenypálya vezetője azt mondta, a futam helyszíni látogatottsága vélhetően csekély lesz, a malajziaiakat ugyanis most nem igazán érdekli az F1-es GP.


„Az emberek nincsenek olyan hangulatban, hogy egy ilyen rendezvénnyel foglalkozzanak” – jelentette ki Razali.
„Az emberek nincsenek olyan hangulatban, hogy egy ilyen rendezvénnyel foglalkozzanak” – jelentette ki Razali.

A Formula-1-es mezőnyből a Mercedes és a Caterham istálló rendelkezik helyi kapcsolatokkal, előbbinek a főszponzora, utóbbinak a tulajdonosa malajziai.

A Mercedes a hétvégi futamon „TributetoMH370” (Kegyelet az MH370-esnek) felirattal emlékezik majd a 239 utassal a fedélzetén eltűnt repülőgépre és a baleset áldozataira. A Kuala Lumpurban rendezett hagyományos bemutatón a stuttgarti gyári csapat autóin a „PrayForMH370” (Imádkozz az MH370-esért) kiírás volt látható – akkor még keresték az eltűnt utasszállítót.

Nico Rosberg és Lewis Hamilton, a Mercedes pilótái Twitter-oldalukon fejezték ki együttérzésüket a balesetben eltűnt utasok hozzátartozóinak, a Caterham pedig a teljes csapat nevében emlékezett meg az MH370-es járatról és a szerencsétlenség áldozatairól.

Najib Razak malajziai miniszterelnök hétfő este Kuala Lumpurban tartott sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy az utasszállító a műholdas adatok újabb elemzése szerint az Indiai-óceán déli részébe zuhant. Ezt erősítette meg Nor Yusof, a Malaysia Airlines igazgatótanácsának elnöke kedd reggel, amikor azt mondta, hogy 17 nap kutatás után és a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján el kell fogadni a repülőgép eltűnését.

Legfrissebb hírek

Rövidebbek lesznek az F1-es futamok a jövő évtől

F1
2 órája

Visszatért a Red Bullhoz Isack Hadjar – hivatalos

F1
2 órája

Mikor áll végre Verstappen újra a dobogó tetején?

F1
2026.09.19. 09:06

Égető kérdés a Ferrarinál: hol az időmérős tempó?

F1
2026.09.18. 14:07

Hétvége a sebesség templomában – fókuszban Monza

Képes Sport
2026.09.17. 19:43

Verstappen könnyedén győzte le száz gokartos ellenfelét – videók

Egyéb autó-motor
2026.09.16. 21:15

Vettel örülne neki, ha Antonelli döntené meg a rekordját

F1
2026.09.16. 17:00

F1: tíz sprintfutam és 24 versenyhétvége a jövő évi versenynaptárban

F1
2026.09.16. 11:12