F1: Alonso és Räikkönen „meglepően” jól dolgozik együtt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.04.15. 16:32
null
Fernando Alonso szerint meglepően jól kijönnek Kimi Räikkönennel (Fotó: Reuters, archív)
Fernando Alonso egy televíziós interjúban elmondta, tiszteli ferraris csapattársát, Kimi Räikkönent, akivel sokkal jobb a kapcsolata, mint a külső szemlélők szemszögéből látszik. Közben Olaszországban arról cikkeznek, hogy a két versenyző szókimondása váltotta ki Stefano Domenicali csapatfőnök távozását.

„Kimi nagyon tehetséges versenyző, ami nagy motiváció nekem és a csapatnak is, hiszen tudjuk, hogy ha jól sikerül az autó, akkor Kimi nagyon gyors vele, és hozza az eredményt – mondta Alonso a CNN-nek. – Sokszor nagyon furcsa dolgokat írnak és mondanak arról, hogyan dolgozunk együtt, kicsit el van túlozva a rivalizálásunk. Persze az eredményed is csak jobb lehet attól, ha legyőzöd a csapattársad, és a megítélésed is javul tőle, de higgyék el, meglepődnének, ha látnák, milyen a hangulat a csapatértekezleteken. Nincs problémánk egymással, minden rendben van, minden hozzászólása segítőkész, sokkal gördülékenyebb a kommunikáció, mint azt kívülről látják.”

Alonso azt is elmondta, nagyon elégedett az eddigi karrierjével, de mindent megtesz azért, hogy nyerjen még egy világbajnoki címet.

Közben Olaszországban azt írta a milánói La Gazzetta dello Sport, hogy Fernando Alonso és Kimi Räikkönen is szókimondó volt az idei autó gyengélkedése és a minimális vb-esélyek miatt, ami szerepet játszott Stefano Domenicali csapatfőnök lemondásában.

Ted Kravitz, a Sky Sports boxutcai riportere pedig azt mondta, akárcsak James Allisonnak, a Lotus korábbi technikai igazgatójának szerződtetése, Domenicali lemondása is annak a következménye, hogy a Ferrarinál a vb-címre négy éve hiába váró Alonso Luca di Montezemolo elnöknél lobbizott a változások érdekében.

Legfrissebb hírek

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
46 perce

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
2 órája

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
4 órája

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
Tegnap, 13:35

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
2026.06.28. 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10
Ezek is érdekelhetik