F1: füldugó helyett hallókészüléket árulnak a nagydíjakon

Vágólapra másolva!
2014.04.01. 13:02
A turbómotorok vérlázító csendessége miatt nincs többé szükség füldugóra a Formula–1-es helyszínen, sőt halk erőforrásokat kihasználva a hallókészülékeket gyártó cégek máris léptek, és megállapodtak Bernie Ecclestone-nal, hogy árusítani kezdik eszközeiket a versenyhelyszíneken – írta meg az osztrák Possenhaftzeitung április elsején.

Wolfgang Eierflip, a lap szakírója úgy tudja, egy vállalat már meg is állapodott Sebastian Vettellel, aki a cég reklámarca lesz azok után, hogy a 2014-es autók hangját sz.rnak minősítette, és rámutatott, hogy az új négykerekűk már nem nyűgözik le annyira az embereket, mint a korábbi hangos szívómotoros kocsik.

Nico Rosbergnek még nem kell hallókészülék
Nico Rosbergnek még nem kell hallókészülék

Hiába érvelnek sokan azzal, hogy a halkabb turbómotorok jó élettani hatással vannak elődeikhez képest, a többség továbbra is az eget rengető lármára vágyik. Mivel a kipufogórendszer átalakítása a turbó miatt rendkívül költséges lenne, és legkorábban csak jövőre tudnák megoldani (egyébként nincs rá esély), a megoldást a másik oldalról kellett megtalálni, és így jött elő a hangokat felerősítő hallókészülék ötlete.

A Mercedes főnökségét hidegen hagyja az új kezdeményezés, az egyik vezető pikírten nyilatkozott az osztrák lapnak: „Minket nem zavar a motorok hangja, megszoktuk már, kifejezetten élvezzük. Talán az egyetlen, ami túlharsogja, az az állandó nyivákolás az idei F1 újdonságai miatt.”

A Mercedes ezután közleményt adott ki, hogy vállalja, diszkontáron felvásárolja a fölöslegessé váló füldugókat. A csapatnál ugyanis szívesen használnák a füldugókat, mert így nem hallanák a folyamatos károgásokat a többi csapat felől.

 

Legfrissebb hírek

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
16 perce

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22

F1: a Magyar Nagydíj nyújtotta a „Legjobb szurkolói élményt”

F1
2026.01.28. 19:17
Ezek is érdekelhetik