F1: Semmi értelme az F1-be tartó Haas tervének - Montoya

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.04.17. 11:43
Juan Pablo Montoya szerint őrültség az F1-es csapatával 2015-re „felvételt nyert” Gene Haas ama elképzelése, hogy európai központ nélkül, charlotte-i főhadiszállással indítaná be a projektet.

„Őrültség, ha tényleg itt, az Egyesült Államokban akarja létrehozni a csapat főhadiszállását. Még az őrültség is hízelgő kifejezés, hiszen ennek semmi értelme – mondta Montoya, aki 2001-től 2006-ig szerepelt az F1-ben. – A rutinos angol szakemberek és szerelők nem fognak átköltözni Charlotte-ba.”

Haas a hét elején sajtótájékoztatót tartott, amely során elmondta, ha nem sikerül 2015-re összehoznia a csapatát, 2016-ban száll be, és hogy a Dallara segítségével készítené el a kasztniját.

Montoya azzal sem ért egyet, hogy az F1 európai futamok kárára Észak-Amerika, a Közel-Kelet és Ázsia felé terjeszkedik.

„Az F1 vezetőinek vigyázniuk kell azzal, hogy ne űzzék el Európából a sportágat. Ott vannak az igazi szurkolók, ott vannak az F1 gyökerei, az F1-nek nem szabad eltávolodnia Európától. Értem, hogy az új piacról több pénz folyik be a jogdíjak révén, de el sem tudom képzeli, mi lenne Brit Nagydíj vagy Spanyol GP nélkül. Hatalmas versenyek vannak, ne szúrják el” – mondta Montoya.

Legfrissebb hírek

Mikor áll végre Verstappen újra a dobogó tetején?

F1
2026.09.19. 09:06

Égető kérdés a Ferrarinál: hol az időmérős tempó?

F1
2026.09.18. 14:07

Hétvége a sebesség templomában – fókuszban Monza

Képes Sport
2026.09.17. 19:43

Verstappen könnyedén győzte le száz gokartos ellenfelét – videók

Egyéb autó-motor
2026.09.16. 21:15

Vettel örülne neki, ha Antonelli döntené meg a rekordját

F1
2026.09.16. 17:00

F1: tíz sprintfutam és 24 versenyhétvége a jövő évi versenynaptárban

F1
2026.09.16. 11:12

Itt a versenynaptár: 2027. augusztus 1-jén rendezik a 42. Formula–1 Aramco Magyar Nagydíjat!

F1
2026.09.16. 11:02

Későn jöhetett a McLaren feltámadása

F1
2026.09.16. 07:58