F1: Az, hogy Lewis nem gratulált Nicónak, már sok - Lauda

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.26. 11:20
null
Hamilton elismerte, hogy nem szólt hozzá Rosberghez a dobogón (Fotók: Action Images)
Niki Lauda, a Mercedes F1-es csapatának elnöke a Monacói Nagydíj után hosszasan beszélt a csapat két versenyzője, Lewis Hamilton és Nico Rosberg kapcsolatáról, és hogy valamit tenni kell, hogy ne fajuljanak el a dolgok az istállón belül. A háromszoros világbajnok osztrák szerint Hamilton túl messzire ment azzal, hogy nem gratulált Rosbergnek a győzelemhez, de ha valaki tud beszélni a fejével, az ő.

A bomba az időmérőt követően robbant, amikor Hamilton láthatóan meg volt győződve róla, hogy Rosberg szándékosan rontotta el a kvalifikáció hajrájában a Mirabeau-kanyart, hogy a miatta lengetett sárga zászlós figyelmeztetésre reagálva az összes riválisa lassítson. (Igaz, Rosberg nem először hibázott az időmérőn, Kínában is megpördült a hajrában, és csak a negyedik rajtkockából indult.) Hamilton azóta nem hajlandó beszélni Rosberggel, nem is gratulált neki a vasárnapi győzelméhez. Ezt maga is elismerte.

„Egyébként sem sokat szoktunk beszélni a dobogón. Röviden gratulálunk egymásnak, elmondjuk, milyen jó futam volt, ennél semmi több. Most ennyit sem beszéltünk, de biztos vagyok benne, hogy a jövőben még fogunk – mondta Hamilton, aki visszatért az időmérőre is, és kiemelte, Rosberg telemetriai adatai nem győzték meg a kicsúszásakor. – Láttam az adatait. Hogy is mondjam? Jó lenne, ha mindenki láthatta volna."

Lauda szerint Hamilton túl messzire ment.

„Megértem, hogy Lewis nem elégedett a második hellyel, de el kell fogadnia, ha valaki gyorsabb volt nála. Ez puszta autóverseny – mondta Lauda. – Az viszont nagyon nem tetszett, és el is beszélgetek vele erről, hogy képtelen volt gratulálni a csapattárásnak. Pedig Nico a legutóbbi négy versenyen fordított helyzetben megtette. Nem azért akadtam ki ezen, mert ilyen a neveltetésem, hanem azért, mert ez a két versenyző a Mercedest képviseli. Kezdek aggódni,. remélem, még visszafordítható a helyzet."

Lauda elmondta, kell pár nap, mire Hamilton lehiggad, de a Kanadai Nagydíj előtt mindenképpen beszélni fog az angollal.

„Eddig is kerestek, ha problémájuk volt, és a jövőben is elvárom ugyanezt. Emlékszem, a McLarennél én is utáltam Alain Prostot, de legalább köszönő viszonyban voltunk egymással. Vannak határok, amelyeket tisztelni kell, és ha valaki, én meg tudom győzni őket, mert értek a pilóták nyelvén, és tudom, hogy kedvelnek engem" – folytatta Lauda.

A háromszoros világbajnok elmondta, megérti, min megy keresztül Hamilton.

„Ahhoz, hogy nyerj a Formula–1-ben, valóban rossz arcnak kell lenned, aki rendes, nem sokáig marad a mezőny élén. Mondjanak egy kedves arcot, aki hosszú távon a csúcson maradt. Fernando Alonso? Ne vicceljenek! A versenyző olyan embertípus, amely mindig 110 százalékot ad ki magából, és mindenféle trükköt képes alkalmazni, hogy legyőzze a riválisait – mondta Lauda, majd külön-külön jellemezte versenyzőit. – Lewis a vele született tehetsége révén egy-két tizeddel gyorsabb körönként Nicónál, aki viszont keményen dolgozik, szorgalmasan körbejárja a részleteket a mérnökökkel, ebben rám hasonlít. Van egy természetes tehetségünk, aki nagyon érzelgős, és egy másik srác, aki ugyanezt képes kihozni magából, csak éppen más módszerrel. Két típusú versenyzőnk van, irigylésre méltó helyzetben vagyunk velük."

Lauda: Ha valaki, én meg tudom győzni őket, mert értek a pilóták nyelvén
Lauda: Ha valaki, én meg tudom győzni őket, mert értek a pilóták nyelvén

 

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik