F1: Vicces, hogy kívülállók dicsérnek azok helyett, akiknek kéne - Alonso

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.05.22. 07:41
Fernando Alonso, a Formula–1-es Ferrari spanyol pilótája szerint különös, hogy a kívülállóktól számos dicséretet kap, míg a hozzá közelebb állóktól pont ellenkezőleg.
„Monacóban teljesen más a verseny, mint egyéb pályákon, itt több sansza lesz más istállóknak a Mercedesek eddigi dominanciáját követően – idézi a BBC Fernando Alonsót. – Ugyanakkor még mindig a Mercedes az egyik legnagyobb favorit, ez nem kérdés. Ha bízol az autódban, itt kiemelkedőt lehet nyújtani, mert az autó teljesítménye másodlagos.”

Dieter Zetsche, a Mercedes anyavállalata, a Daimler ügyvezető igazgatója korábban azt mondta: „Alonso talán az egyik legjobb pilóta a Formula–1-ben, mert egy nem versenyképes autóval is jól szerepel.”

„Mindig jó hallani, ha elismerik és tisztelik a munkádat. Nem szomorú, ám különös, hogy kívülállóktól kapok dicséretet, akiktől pedig kéne, azoktól épp ellentétes véleményeket hallok. Ez motivál engem, jó érzés a dicséret, de vicces, hogy a közeli barátaidtól pont az ellenkezőjét kapod” – nyilatkozta a kétszeres világbajnok spanyol.
Legfrissebb hírek

Mikor áll végre Verstappen újra a dobogó tetején?

F1
2026.09.19. 09:06

Égető kérdés a Ferrarinál: hol az időmérős tempó?

F1
2026.09.18. 14:07

Hétvége a sebesség templomában – fókuszban Monza

Képes Sport
2026.09.17. 19:43

Verstappen könnyedén győzte le száz gokartos ellenfelét – videók

Egyéb autó-motor
2026.09.16. 21:15

Vettel örülne neki, ha Antonelli döntené meg a rekordját

F1
2026.09.16. 17:00

F1: tíz sprintfutam és 24 versenyhétvége a jövő évi versenynaptárban

F1
2026.09.16. 11:12

Itt a versenynaptár: 2027. augusztus 1-jén rendezik a 42. Formula–1 Aramco Magyar Nagydíjat!

F1
2026.09.16. 11:02

Későn jöhetett a McLaren feltámadása

F1
2026.09.16. 07:58