F1: Hamilton elfogadta, hogy kikapott Monacóban - Lauda

2014.06.03. 13:12
Niki Lauda úgy érzi, a Kanadai Nagydíj előtt sikerült tisztázni a félreértéseket Lewis Hamilton és Nico Rosberg között. A Mercedes angol pilótája nem gratulált német csapattárásának a monacói győzelméhez, mert úgy érezte, Rosberg csalással szerezte meg a rajtelsőséget a szombati időmérőn, amelynek hajrájában az élről kicsúszott.

„Lewis mára elfogadta, hogy Nico nyert Monacóban, ő pedig második lett. Nincs is ebben mit szégyellni – mondta Lauda az Österreich újságnak. – Montrealban ismét leülök velük, és mindent átbeszélünk, hogy aztán folytatódhasson az egyenlő küzdelem. Persze nem lesz minden rózsás ezután sem, hiszen két alfa hím ül a két legjobb autóban – de legalább izgalmasak lesznek a versenyek. Hagyjuk őket küzdeni, de annak ellenére, hogy általában normális a viszonyuk, néha elszabadulnak az indulatok. Ekkor kellek én mentorként.”Lauda az Österreich újságnak. – Montrealban ismét leülök velük, és mindent átbeszélünk, hogy aztán folytatódhasson az egyenlő küzdelem. Persze nem lesz minden rózsás ezután sem, hiszen két alfa hím ül a két legjobb autóban – de legalább izgalmasak lesznek a versenyek. Hagyjuk őket küzdeni, de annak ellenére, hogy általában normális a viszonyuk, néha elszabadulnak az indulatok. Ekkor kellek én mentorként.”

Lauda szerint Rosberg megmutatta, hogy Monacóban ő az erősebb, de Hamilton most mindent megtesz a visszavágásért. „Ez a csapat számára stresszhelyzetet teremt, de a szurkolók nem is kaphatnának jobb hírt” – mondta Lauda.

Az olasz La Gazzetta dello Sport Alex Zanardit kérdezte a Mercedes csatájáról.

„Nem akarok nagyon belemenni a dologba, csak egy valamit mondanék: Nico nagyszerű pilóta, de Lewis igazi bajnok” – mondta az egykori F1-es pilóta.

Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
12 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
13 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
15 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
19 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
2026.09.24. 19:38

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
2026.09.24. 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
2026.09.24. 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02