F1: Azt hiszik, minden az első kanyarban dől el - Massa

Vágólapra másolva!
2014.07.21. 13:14
Felipe Massa továbbra is meg van győződve róla, hogy Kevin Magnussen hibájából ütköztek össze a vasárnapi Német Nagydíj rajtjánál. A brazil szerint a fiatal pilóták gyakran ész nélkül versenyeznek, arra kéri őket, hogy higgadjanak le.

„Nem ez volt az első eset, hogy Magnussen az első körben balesetbe keveredett. Ezek a fiatalok sokszor azt hiszik, az első kanyarban dől el a verseny, és a legtöbb baleset velük történik" – mondta Massa az eset többszöri visszanézése után.Massa az eset többszöri visszanézése után.

A szakértők egyöntetű véleménye szerint Magnussen kevésbé hibáztatható, mint Massa, a dán ugyanis már amiatt is lassított a kanyar előtt, nehogy ütközzön Valtteri Bottasszal, mire Massa szűk íven kanyarodva nekiment. A sportfelügyelők szerint versenybaleset történt, egyikük sem volt hibás.

„Úgy emlékszem, régen nem volt ilyen sok rajtbaleset. Én is voltam fiatal, előfordult, hogy balesetem volt, de nem volt olyan, hogy szembeszegültem a szabályoknak. Sem én, sem Kimi vagy Fernando nem keveredtünk annyi ütközésbe, mint a maiak – folytatta Massa. – Nem azt mondom, hogy tehetségtelen, igenis nagyon jó pilóták, csak le kell higgadniuk, meg kell érteniük, hogy nem az első kanyarban dől el a verseny."

„Beszélni fogok Kevinnel, mert meg kell értenie, hogy ezzel nemcsak velem szúr ki, hanem magával is. Biztos vagyok benne, hogy sok ponttól esett el, és ebből tanulva legközelebb óvatos lesz" – mondta Massa.

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik