F1: Button nem érti, miért kötekszik vele a főnöke
„Elégedett vagyok a pilótáinkkal, mindketten igyekeznek. Kevin szereplése amolyan ébresztő Jenson számára. Gondolhatnánk, Kevin jó választás volt, de ott motoszkál bennem, hogy Jensonnak össze kellene szednie magát, hiszen világbajnokként illene rendszeresen legyőznie a csapattársát. Természetesen örülnék neki, ha jobban próbálkozna, hiszen jól fizetett autóversenyző” – mondta Dennis, akinek szavaival szembesítették Buttont. A 2009-es világbajnok nem volt felhőtlenül boldog.Dennis, akinek szavaival szembesítették Buttont. A 2009-es világbajnok nem volt felhőtlenül boldog.
„Talán Ron motivációs gyakorlatokat végez – mondta Button. – Abban a helyzetben, amiben tizennyolc hónapja vagyunk, senkinek sem könnyű, az egész csapatnak jobban kell dolgoznia, az ujjal mutogatás nem megoldás. Valamiért ide jutott a csapat, és ki is tudunk majd kászálódni a helyzetünkből, nem érdemes ilyen felületes kijelentéseket tenni. Pontosan tudom, hogy mindenben száz százalékot nyújtok.”

Mikor áll végre Verstappen újra a dobogó tetején?

Égető kérdés a Ferrarinál: hol az időmérős tempó?

Hétvége a sebesség templomában – fókuszban Monza

Vettel örülne neki, ha Antonelli döntené meg a rekordját




