F1: Horner kifakadt a negatív sajtóra a Hungaroringen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.26. 13:04
Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke kiakadt a sajtó képviselőire a csapatfőnökök hivatalos FIA-sajtótájékoztatóján, azzal vádolva meg az újságírókat, hogy csak a negatívumokra összpontosítanak.

A sajtótájékoztatón Horner mellett többek között Marco Mattiacci, a Ferrari és Eric Boullier, a McLaren istállófőnöke is részt vett. Az újságírók a kötelező körök után egyre kényesebb kérdéseket tettek fel, például azt, hogy szóba került-e az Orosz Nagydíj bojkottja a csapatok között, mit kellene tenni az alacsony nézőszámok ellen, illetve aggódnak-e a CVC, az F1 kereskedelmi jogtulajdonosa egymilliárdos adóssága miatt.

A csapatfőnökök rendre egymásra vártak a kényes kérdések után, hogy válaszoljon inkább a másik. Az általános válasz az volt, hogy a nézőszámok valóban aggasztóak, az Orosz Nagydíjról az FIA-nak kell döntenie, míg az adósság a CVC belügye.

Aztán amikor arról faggatták a csapatokat, hogy az F1 Kína, Bahrein és Oroszország után Azerbajdzsánba látogat, ahol végképp semmibe veszik az emberi jogokat, Hornernél elszakadt a cérna.

„Ez a sajtótájékoztató kezd nagyon lehangolóvá válni, önök kizárólag a negatívumokra koncentrálnak – mondta Horner ingerülten. – A versenynaptár októberben vagy novemberben kijön, a csapatok eldönthetik, neveznek-e a világbajnokságra. Önök közül sokan ugyanúgy eljönnek, mert szenvedélyesek a sport iránt. Minket is a szenvedély vezérel, versenyezni akarunk, megbízunk az FIA-ban és a jogtulajdonosban. Nem szabad idekeverni a politikát. A sportról kellene beszélnünk, arról, milyen csatákat vívtak a pilótáink Alonsóval Németországban, Hamilton milyen csodásan feljött a dobogóra. E helyett itt ülünk, és az unalmas kérdéseket hallgatjuk a politikáról és egyéb olyan dolgokról, amihez semmi közünk. Ezeket a kérdéseket Jean Todtnak és Bernie Ecclestone-nak kellene feltenni.”

Más kérdés, hogy Todt és Ecclestone nem szokott közös sajtótájékoztatót szervezni…

Arra a kérdésre, hogy ha Ecclestone Észak-koreai Nagydíjat szervezne, Horner már nem is válaszolt. Vijay Mallya, a Force India csapatfőnöke megtette.

„Nem arról van szó, hogy akárhová követjük Bernie-t, rosszul látják a dolgot. A kereskedelmi jogtulajdonos és az FIA közösen szervezi a bajnokságoz, oda megyünk, ahol verseny van, ennyi” – mondta az indiai.

A feszült sajtótájékoztató végén nagy derültség fogadta a Pirelli versenystratégiára vonatkozó kérdését, Horner is mosolyogva válaszolta, hogy két és három kiállás között kell dönteni, mint Németországban. Az eső viszont bekavarhat.

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik