F1: Hülyeség lenne nem hinni a vb-címben - Vettel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.15. 13:57
Sebastian Vettel nem ért egyet Fernando Alonsóval abban, hogy már csak a két Mercedes-pilóta lehet az F1 világbajnoka 2014-ben. Sőt, a négyszeres világbajnok szerint a spanyol hozzáállása hülyeség.

„Nem szeretek hazudni. Ha bárki Hamiltonon és Rosbergen kívül azt mondja, hogy esélyes a világbajnoki címre, az hazudik” – mondta a Brit Nagydíj időmérő edzése után Alonso.

A hét végi Német Nagydíjra készülve Vettelt is megkérdezték erről, és másképp vélekedett a négyszeres világbajnok.

„Ha az idén még megszerezhető pontok mennyiségét nézzük, és matekozunk kicsit, láthatjuk, hogy van esélyünk a világbajnoki cím megszerzésére. Hülyeség lenne kijelenteni, hogy már nincs – mondta Vettel, de azért ő is elismerte, hogy nehéz lesz. – Persze a Mercedes a jelenlegi helyzetében az összes hátralévő versenyen kettős győzelmet arathat,de továbbra is az a célunk, hogy mihamarabb felzárkózzunk rájuk és megelőzzük őket a pályán. Sohasem mondtam, hogy az idén a világbajnokság esélyesei vagyunk, de mindig is kőkeményen dolgoztunk."

 

 

Legfrissebb hírek

F1: Norris több előzésre és nagyobb káoszra számít

F1
2026.02.05. 09:39

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
2026.02.03. 15:08

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
2026.02.03. 11:32

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27
Ezek is érdekelhetik