F1: megoszlanak a vélemények Schumacher állapotáról

2014.07.15. 11:33
Bár a napokban Corinna Schumacherre hivatkozva elterjedt a német bulvársajtóban, hogy a decemberben síbalesetet szenvedő Michael Schumacher állapota folyamatosan javul, Gary Hartstein, az F1 korábbi főorvosa újfent borúlátóan nyilatkozott a hétszeres világbajnokról.

„Javul az állapota, persze nagyon lassan, de javul” – ezt a mondatot idézte a Neue Post Corinna Schumachertől, aki a decemberi baleset óta először jelent meg nyilvános eseményen, egy lovasversenyen. Korábban csak Sabine Kehm menedzseren keresztül kommunikált a család a sajtóval, s ez a nyilatkozat is nyúlfarknyi volt, de legalább reményt ad a Schumacherért aggódóknak.

Gary Hartstein, aki a baleset óta rendszeresen igyekezett blogjában elmagyarázni a szurkolóknak, mi a helyzet – bár közvetlenül sohasem értekezett a legendás pilóta orvosaival és hozzátartozóival –, akárcsak Schumacher Grenoble-ból Lausanne-ba szállítása után, ezúttal is óvatosan fogalmazott.

„Sajnos minimális a valószínűsége annak, hogy Michael állapota olyan jó, mint amiben mindannyian reménykedünk. Corinna valamilyen szinten képes lehet kommunikálni vele, de bármi több maga lenne a csoda” – írta Hartstein.

 

Legfrissebb hírek

Mikor áll végre Verstappen újra a dobogó tetején?

F1
2026.09.19. 09:06

Égető kérdés a Ferrarinál: hol az időmérős tempó?

F1
2026.09.18. 14:07

Hétvége a sebesség templomában – fókuszban Monza

Képes Sport
2026.09.17. 19:43

Verstappen könnyedén győzte le száz gokartos ellenfelét – videók

Egyéb autó-motor
2026.09.16. 21:15

Vettel örülne neki, ha Antonelli döntené meg a rekordját

F1
2026.09.16. 17:00

F1: tíz sprintfutam és 24 versenyhétvége a jövő évi versenynaptárban

F1
2026.09.16. 11:12

Itt a versenynaptár: 2027. augusztus 1-jén rendezik a 42. Formula–1 Aramco Magyar Nagydíjat!

F1
2026.09.16. 11:02

Későn jöhetett a McLaren feltámadása

F1
2026.09.16. 07:58