F1: Räikkönen hiába akart kimenni, a csapat a boxban tartotta

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.07.26. 16:01
Kimi Räikkönen többször is rákérdezett a Ferrari vezetőinél, jó döntés-e a boxban maradnia a Magyar Nagydíj időmérője első szakaszának hajrájában, mert érezte, hogy a keményebb gumikon futott köre nem elég jó a továbbjutáshoz. Igaza lett.

„Úgy terveztük, hogy kimegyek a pályára, de végül úgy döntött a csapat, hogy felesleges. Többször is rákérdeztem, száz százalékig biztosak-e benne. A végeredményt mindenki látja. A keményebb gumikon pénteken és szombat délelőtt is szenvedtem kicsit, a lágyakon volt igazán jó az autó” – mondta Räikkönen.Räikkönen.

Fernando Alonso az ötödik rajtkockát szerezte meg, s bár megértette a csapat első szakaszbeli stratégiai döntését, sajnálta csapattársát.

„Szerencsétlen szituáció volt ez, amibe Kimi került. Láttuk, hogy Hamilton és Maldonado is leállt, és biztosra vettük, hogy a két Marussia és a két Caterham nem tud annyit javulni. Aztán a pálya hirtelen sokat változott, és Bianchi előreugrott. Nagy pech – fogalmazott Alonso. – Az ötödik rajthely nagyszerű, a tiszta oldalról indulok, ha esik, ha nem, jó esélyem van egy jó eredményre. Két Red Bull és egy Williams előttem van, a másik Williams mögöttem, de ezen a pályán versenyképes lehet a kocsi, és újabb jó csatát vívhatunk.”

Legfrissebb hírek

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
19 órája

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
2026.06.28. 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10

A Mercedes maradt az élen az utolsó edzésen is, de ezúttal Russell volt a leggyorsabb

F1
2026.06.27. 13:35

A Mercedest aggasztja a McLaren tempója az Osztrák Nagydíjon

F1
2026.06.26. 22:45

Antonelli maradt az élen; Russell hatodik a második spielbergi edzésen

F1
2026.06.26. 18:00
Ezek is érdekelhetik