F1: Vettel úgy sopánkodott, mint egy félős gyerek - Lauda

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.07.07. 11:11
Niki Lauda nem érti Sebastian Vettelt, aki néhány hete a kerék kerék elleni csaták szabadabbá tétele mellett lobbizott, a Brit Nagydíjon viszont többször is méltatlankodva beszélt az ellene keményen védekező Fernando Alonsóról.

Az FIAaz Osztrák Nagydíj előtt adott ki közleményt arról, hogy nem jár el olyan szigorúan a pályán kialakuló csaták során, mint korábban – például amikor Romain Grosjeant megbüntették, mert a tavalyi Magyar Nagydíjon a külső íven előzte meg a 4-es kanyarban Felipe Massát –, s ezt a döntést Vettel is nagy örömmel fogadta.

A Brit Nagydíjon Alonsóval csatázott a német, miközben mindketten a rádión panaszkodtak a másik szabálytalan vagy éppen veszélyes manővereire. Végül Vettel visszaelőzte spanyol riválisát, a sportfelügyelők pedig nem szóltak bele a küzdelembe.

A Mercedes és a Red Bull elöljárói a Brit Nagydíj pénteki napján a Franciaország–Németország vb-negyeddöntő közös megtekintésével ásta el a csatabárdot, s úgy tűnt, a korábbi hetek, hónapok ellentétei után szent a béke. Aztán jött a verseny után Lauda.

„Nem értem Vettel szidalmait. Úgy sopánkodott a rádióban, mint egy félős kisgyerek. Az emberek két kiváló pilóta küzdelmét látták, és élvezték is, de semmi szükség nem volt ezekre az üzenetekre, amik rontanak az élvezeti értéken – mondta Lauda, aki szerint az ilyen csaták során nem szabad a pálya vonalait nézniük a sportfelügyelőknek. – Sokat harcolok Bernie Ecclestone-nal, hogy lazábbak legyenek a szabályok akkor, amikor két versenyző pozícióért csatázik. Ez a sportág érdeke."

Legfrissebb hírek

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
18 órája

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
2026.06.28. 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10

A Mercedes maradt az élen az utolsó edzésen is, de ezúttal Russell volt a leggyorsabb

F1
2026.06.27. 13:35

A Mercedest aggasztja a McLaren tempója az Osztrák Nagydíjon

F1
2026.06.26. 22:45

Antonelli maradt az élen; Russell hatodik a második spielbergi edzésen

F1
2026.06.26. 18:00
Ezek is érdekelhetik