Magyar Nagydíj: az idén is lesznek utazási kedvezmények

MTI MTIMTI MTI
2014.07.01. 12:31
A Hungaroring Sport Zrt. állami vállalatokkal együttműködve az idén is megrendezi azt az akciót, amelyben ingyenes utazásra jogosító kedvezményes belépőket válthatnak a magyar nézők a július 27-i Formula–1-es Magyar Nagydíjra.

Az „egyenesen a Hungaroringre” elnevezésű program keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a futam napjára 19 990 forintért ülő- és 9900 forintért állójegyeket lehet vásárolni, ezekkel országos szinten ingyenes igénybe vehetőek a tömegközlekedési eszközök.

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy az akciót harmadik alkalommal tartják meg és másodszor van lehetőség arra, hogy az Erzsébet-táborban résztvevő hátrányos helyzetű gyerekek is a helyszínen követhessék a versenyt.

„Az osztrák futam visszatérése miatt vélhetően Mogyoródon nem lesznek annyian, mint tavaly, de mindenkit arra buzdítok, hogy látogasson el a versenyre, tavaly ugyanis ennek az akciónak köszönhetően már huszonöt százalék volt a magyar nézők aránya” – mondta Gyulay, aki emlékeztetett arra, hogy 2013-ban három nap alatt 257 ezer szurkoló látogatott ki az eseményre.

Az akcióban a Budapesti Közlekedési Központ, a MÁV-Start, a Volán és a GYSEV is részt vesz az IBUSZ és a MOL Nyrt. mellett.

Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyonpolitikáért felelős államtitkára elmondta, hogy a minisztériumnak koordináló szerepe van az akcióban, hangsúlyozta a Hungaroring turisztikai szerepét, és a nemzeti bruttó össztermékhez (GDP) való hozzájárulását.

Az akcióról, s az utazási feltételekről a tömegközlekedési vállalatok honlapjain lehet bővebb információt találni, a belépőket országos szinten 52 MOL-benzinkúton is meg lehet váltani.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a négy nap alatt 1500 rendőr teljesít szolgálatot a mogyoródi pályán és környékén, munkájukat 15 osztrák, román, szlovák és lengyel rendfenntartó segíti.

Legfrissebb hírek

Nem áll meg a forgóajtó: jönnek-mennek az F1-es csapatfőnökök

F1
2026.08.13. 16:02

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
2026.08.12. 13:51

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08