F1: Ezen a győzelmen túl sokat kellett agyalnom - Ricciardo

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.08.24. 16:50
Daniel Ricciardo a harmadik F1-es győzelmét aratta a Belga Nagydíjon, de az előző kettővel ellentétben nem a hajrában állt az élre, hanem a két Mercedes korai ütközését követően a verseny nagy részén őriznie kellett a pozícióját. Végül gond nélkül megtette, és megerősítette pozícióját a vb-pontverseny 3. helyén.

„Más úgy versenyezni, hogy ilyen sokáig az élen áll az ember, összeszedettebbnek kell lenni, többet kell gondolkozni. Avégén, miután Nico kiállt mögülem a boxba, tudtam, hogy nagyon gyors lesz, vissza fog zárkózni, ezért nekem is jó tempót kellett diktálnom – mondta Ricciardo. – Sokkal többet agyaltam azon, hogy egyben marad-e az autó, eljutok-e gond nélkül a célig, és úgy éreztem, nem inthetik le elég korán a versenyt. Kívülről biztosan könnyebbnek tűnt. Csodálatos volt, nagyon élveztem. Monzában sem lesz könnyű feladatunk, de ott is megpróbáljuk kihasználni, ha hibázik a Mercedes.” Ricciardo. – Sokkal többet agyaltam azon, hogy egyben marad-e az autó, eljutok-e gond nélkül a célig, és úgy éreztem, nem inthetik le elég korán a versenyt. Kívülről biztosan könnyebbnek tűnt. Csodálatos volt, nagyon élveztem. Monzában sem lesz könnyű feladatunk, de ott is megpróbáljuk kihasználni, ha hibázik a Mercedes.”

A Red Bull tagjai nem tartották esélyesnek a csapatot a győzelemre vagy a dobogóra Spában, a Mercedes-motorok erőfölénye miatt a Belga és az Olasz Nagydíjat tartották előzetesen a leggyengébb futamuknak. Ezzel szemben jött a spái siker.

„Ezen a versenyen a kármentesítés volt a cél, de sikerült megtalálnunk a megfelelő beállítást, Daniel bízott az autóban. Kellett a két Mercedes koccanása is, de nem voltunk messze tőlük sebességben. Hogy mit gondolok az ütközésről? A világbajnoki címért csatáznak, és mindketten a pálya ugyanazon pontjára igyekeztek” – mondta Christian Horner csapatfőnök.

Legfrissebb hírek

Charles Leclerc apa lett – nem ül autóba a brazíliai nyitó edzésen

F1
12 órája

F1: Ocon helyett Rafael Camara versenyez Brazíliában

F1
2026.11.03. 22:38

Russell megszólalt az eltűnése után: Eljött a megfelelő pillanat, hogy őszintén, szívből beszéljek

F1
2026.11.03. 18:01

Antonelli rengeteg F1-es rekordjához a mexikói dobogó is csatlakozott

F1
2026.11.03. 12:21

Az olasz miniszterelnök és sztársportolók is üzentek Antonellinek

F1
2026.11.02. 17:10

Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

F1
2026.11.02. 15:03

Legenda, új hős, bambino-világbajnok – így ünnepli a nemzetközi sajtó Kimi Antonellit

F1
2026.11.02. 10:32

Ezért lett 2026-ban Kimi Antonelli a Formula–1 világbajnoka

F1
2026.11.02. 08:32