F1: „Ha szólnak, hogy három autó kell, nincs választásunk”

2014.09.25. 17:52
Bernie Ecclestone lassan kifut az időből, ha háromautós csapatokat akar a 2015-ös F1-es szezonra – ez a véleménye Eric Boullier-nek, a McLaren csapatfőnökének, aki szerint hat hónap kell arra, hogy egy istálló átálljon két autóról három felkészítésére.

Ecclestone a Szingapúri Nagydíj hétvégéjén azt mondta, valós esélyt lát az addig csak találgatásnak vélt megoldásra, hogy ha három csapat megszűnik, a 2015-ös idényben nyolc háromautós csapat vesz részt a világbajnokságon. Boullier szerint nagyon hamar el kellene dönteni, mi legyen, sőt, lehet, hogy már most is késő.

„A harmadik pilóta szerződtetése a legkönnyebb feladat – mondta Boullier. – A kasztni építése, a logisztika megszervezése és a személyzet átalakítása azonban hat hónapot vesz igénybe.”

Mivel az idénynyitó Ausztrál Nagydíj március 15-re lett kiírva, máris kifutott az időből az F1 vezérkara. Boullier ugyanakkor elismerte, szükség esetén nem lesz más választásuk.

„Várunk, és meglátjuk, lesz-e szükség háromautós csapatokra. Sok kérdés felvetődik a költségekről is, de azt hiszem, ha szólnak, hogy több autót kell indítanunk, úgysem lesz más választásunk" – mondta Boullier.

 

Legfrissebb hírek

Fogyatkozó előny – a Mercedes „visszavágna” Kanadában

F1
14 órája

A Mercedes jelentős fejlesztésekkel készül a Kanadai Nagydíjra

F1
2026.05.15. 09:49

Verstappen szerint a 2027-re tervezett szabályváltozások sem lesznek elegendők

F1
2026.05.11. 13:23

Az Audi F1-es bemutatóautóját láthatták az érdeklődők a Széchenyi István Egyetemen

F1
2026.05.09. 00:23

Jelentős változtatások jönnek a motorszabályokban 2027-ben

F1
2026.05.08. 18:19

A Red Bull felkészül Verstappen távozására is: Piastrit szemelte ki utódnak – sajtóhír

F1
2026.05.07. 15:25

Rossz irányba vitte el, Hamilton távol marad a szimulátortól a Kanadai GP előtt

F1
2026.05.06. 11:45

Elhunyt a legidősebb Formula–1-es pilóta

F1
2026.05.06. 11:26
Ezek is érdekelhetik