F1: nincs lelépési záradék, de Alonso szabad - sajtóhír

2014.09.25. 18:46
A spanyol Marca szerint Fernando Alonso szerződésében nincs olyan kitétel, amely szerint a kétszeres világbajnokot bármi is megakadályozhatná abban, hogy elhagyja az istállót.

Olaszországban a nyáron azt írták, Alonso szerződésében szerepel egy lelépési záradék, amely azt rögzíti, hogy ha a Ferrari az idény végén nem végez a konstruktőr-világbajnokság első három helyezettje között, szabadon távozhat.

A lelépési záradékról szóló információt egy televíziós interjúban határozott nemmel cáfolta Marco Mattiacci, aki bővebben nem akart beszélni a spanyol szerződéséről.

A Marca szerint sincs ilyen pont a megállapodásban, amely egyetlen, Alonsót a Ferrarihoz láncoló részletet sem írt a szerződésbe. Azaz a spanyol bármikor távozhat a csapattól, ha kedve tartja, és nincs szükség kompenzációra. Ha viszont a Ferrari rúgná ki Alonsót, Kimi Räikkönen 2010-es szerződéséhez hasonlóan a spanyol hátralévő éveit is ki kellene fizetnie.

A spanyol lap (amelynek szavazásán az olvasók 84 százaléka távozásra buzdítja a pilótát) szerint a Ferrari Sebastian Vettel mellett Daniel Ricciardóra is szemet vetett, ami azért érdekes, mert az ausztrál maradását a Red Bull még nem jelentette be hivatalosan, csak annyit mondott Christian Horner még májusban, hogy nem tudja elképzelni másik csapatnál a versenyzőt, aki az idén csak „próbaidőn” van az istállónál.

Olaszországban viszont már Leo Turrini mellett a Gazzetta dello Sport is azt írja, hogy Lewis Hamilton az első számú kiszemelt.

 

Legfrissebb hírek

F1, Brit Nagydíj, sprintidőmérő

F1
55 perce

Hamilton nyitott az élen hazai pályán; Antonelli egyelőre Russell előtt Silverstone-ban

F1
3 órája

„Kétszer akkora is lehet a hátrányunk” – Hamilton nehéz hétvégére számít

F1
21 órája

Russell hazai áttörésre készül; Antonelli visszavágna az első silverstone-i sprinthétvégén

F1
Tegnap, 18:07

A Cadillac amerikai fényezéssel ünnepel a Brit Nagydíjon – képek

F1
2026.07.01. 17:35

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
2026.06.30. 18:42

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
2026.06.30. 16:57

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
2026.06.30. 15:18
Ezek is érdekelhetik