F1: a McLaren Texasban jelenti be Alonso érkezését - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.10.22. 19:00
A McLaren-istálló a jövő hét végi Amerikai Nagydíj hétvégéjén jelenti be, hogy Fernando Alonso 2015-ben nála versenyez – állítja az olasz La Gazzetta dello Sport. A spanyol As úgy tudja, a Le Mans-i 24 órásra készülő Porsche felajánlotta a kétszeres világbajnok spanyolnak, hogy az F1 mellett is elindulhat nála a júniusi viadalon.

A Gazzetta biztos forrásra hivatkozva közölte, hogy a McLaren Austinban megteszi a bejelentést Alonsóról.

Az As is ugyanezt írta, azzal a kiegészítéssel, hogy a Le Mans-ban induló gyárak közül az Audi után a Porsche is bejelentkezett Alonso szolgálataiért, sőt Mark Webber, Alonso cimborája azt is kialkudta a gyárnál, hogy Alonso akár az F1 mellett, minimális felkészüléssel elinduljon a június 13–14-ei, az F1-es Kanadai és Osztrák Nagydíj közé eső hétvégén esedékes viadalon.

Az As felvetette azt az extrém léehetőséget, hogy Alonso aláír a Mercedeshez, 2015-ben a DTM-ben versenyez, aztán ha Hamilton a 2015-ös idény végén távozik a gyártól, a helyére lép. Toto Wolffot is kérdezték az elméletről. „Ez hülyeség. Ilyen felelőtlenül ígérgetni még a feleségemnek sem szoktam" – mondta Wolff.

Legfrissebb hírek

Ligue 1: a Lens és a Lyon is kikapott, a Marseille és a Lille nyert

Francia labdarúgás
36 perce

Norris visszatért a dobogó tetejére: Amikor az idén lehetőségünk adódott, én éltem is vele!

F1
2 órája

Norris-uralom és kettős Red Bull-dobogó Brazíliában; a Mercedes konstruktőri bajnok!

F1
3 órája

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
8 órája

Norris a pole-ban, Lawson és Hülkenberg a második sorban az esőverte, hosszúra nyúló interlagosi időmérőn

F1
Tegnap, 21:25

Ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá az F1 brazíliai helyszínével

F1
Tegnap, 16:41

Verstappen átvette a vezetést, vasárnap azonban a mezőny végére sorolják Brazíliában

F1
Tegnap, 16:35

A McLaren bizakodó, a Ferrari elbeszélgetett a versenyzőivel Brazíliában

F1
Tegnap, 13:03