F1: Hamiltonnak 20 éves tragédia jutott eszébe Szuzukában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.10.11. 11:48
Lewis Hamiltonnak Jules Bianchi szuzukai balesete óta a gyerekkorában, húsz évvel ezelőtt átélt tragédia jár a fejében, 1994-ben egyik gokartos versenytársa vesztette életét egy balesetben.

„Amikor kilencéves voltam, láttam, ahogy egy fiatal srác meghal az egyik gokartversenyen – mondta Hamilton Szocsiban az 1994-ben kilencévesen elhunyt Daniel Spence-ről, akire egy balesetben ráesett egy másik versenyző gokartja, s halálos nyak- és mellkasi sérüléseket szenvedett. – Az egyik versenyzőtársam, aki jó barátja volt az áldozatnak, abba is hagyta a versenyzést, de ez nekem sohasem fordult meg a fejemben. Nagyon nehéz időszak volt, főleg gyerekként. Két dologra emlékszem a srácból, az egyik, hogy a pálya mellett nevetgéltünk, a másik pedig a temetése. Az volt az első temetés, amelyre életemben elmentem.”Hamilton Szocsiban az 1994-ben kilencévesen elhunyt Daniel Spence-ről, akire egy balesetben ráesett egy másik versenyző gokartja, s halálos nyak- és mellkasi sérüléseket szenvedett. – Az egyik versenyzőtársam, aki jó barátja volt az áldozatnak, abba is hagyta a versenyzést, de ez nekem sohasem fordult meg a fejemben. Nagyon nehéz időszak volt, főleg gyerekként. Két dologra emlékszem a srácból, az egyik, hogy a pálya mellett nevetgéltünk, a másik pedig a temetése. Az volt az első temetés, amelyre életemben elmentem.”

„Olykor történnek szörnyű balesetek, és akármennyire is kegyetlen, az élet megy tovább. Ez szomorú, de nem gondolkozom azon, hogy abbahagyjam-e a versenyzést” – írta Hamilton a BBC-n közölt jegyzetében.

Bianchin a balesete után életmentő műtétet hajtottak végre Japánban, a versenyző állapota azóta is kritikus, de stabil.

Legfrissebb hírek

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50

Európában zárulhat az idei F1-es szezon, jövőre is 24 futammal terveznek

F1
2026.07.29. 19:18