Marchionne: Szét kell rúgnunk néhány s…gget, méghozzá gyorsan

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.16. 13:58
null
A Ferrari új elnöke radikális változásokat és előrelépést sürget (Fotó: Reuters)
Bekeményít a Ferrari elnökeként Sergio Marchionne, és ezt várja az olasz Formula–1-es csapattól is. A Luca di Montezemolo helyét átvevő kanadai-olasz vezető azt akarja, hogy akár kockázatot vállalva törjön az élre a Ferrari, mert nincs más választása.

„Szét kell rúgnunk néhány s…gget, méghozzá gyorsan – adta ki a parancsot Marchionne, a Ferrari új elnöke a brit Autocarnak adott nyilatkozatában. – Kerül, amibe kerül, nem finomkodhatunk tovább. Lehet, hogy elszúrjuk, de nincs vesztenivalónk, ideje kockáztatni.”

A Ferrari 2007-ban nyert legutóbb egyéni világbajnoki címet, Marchionne megelégelte a vesztes szerepét.

„A versenyzés nem tudomány, itt több összetevő befolyásolja a teljesítményt. Ám ha azt látom Monzában, hogy az első hat autó között nincs Ferrari, felmegy a pumpa – mondta a vezető. – A Ferrarinál elsődleges célom, hogy az F1-es istállót a csúcsra emeljem. Az a Ferrari, amelyik nem nyer a Formula–1-ben, nem igazi Ferrari. Balszerencse időnként előfordulhat, de az eredménytelenség nem lehet egy márka jellemzője.”

Az olasz sajtó hétfőre, Marchionne hivatalos elnöké iktatására várta a Ferrari bejelentését Sebastian Vettelről, de ez nem történt meg. Gerhard Berger is azok közé tartozik, akik szerint biztos, hogy Vettel Maranellóba szerződik, de az osztrák szerint nagy hibát követ el a négyszeres világbajnok.

„Sebastian a lehető legkeményebb fába vágta a fejszéjét – mondta Berger, aki 1987-től 1989-ig, majd 1993-tól 1995-ig volt a Ferrari pilótája, öt futamgyőzelmet aratott, kétszer lett vb-3. – Ötven százalék esélyt adok neki, hogy világbajnok lesz a Ferrarival. Fernando Alonso az egyik legjobb pilóta a mezőnyben, mégsem lett ott világbajnok. A Ferrarinál most túlságosan kusza a helyzet, nem hittem volna el, hogy Vettel vállalja, és odaszerződik. Alonso kudarca után meglep a választása.”

Az 55 éves Berger annak ellenére nem hisz Vettelben, hogy 2008-ban a Toro Rossónál a csapatfőnöke volt, és együtt ünnepeltek győzelmet az Olasz Nagydíjon. Az a verseny ama kevés futamok egyike volt, amelyekre Marchionne személyesen látogatott ki, s láthatta az F1 egyetlen olyan Ferrari-motoros győzelmét, amelyet nem Ferrari autóval értek el. Talán már akkor elhatározta, hogy megszerzi magának Vettelt.

Legfrissebb hírek

F1: Norris több előzésre és nagyobb káoszra számít

F1
2026.02.05. 09:39

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
2026.02.03. 15:08

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
2026.02.03. 11:32

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27
Ezek is érdekelhetik