F1: a Mercedes többé nem kér a dupla pontos szabályból

Vágólapra másolva!
2014.11.10. 17:36
Toto Wolff, az F1-es Mercedes csapatfőnöke az egyetlen érintett az istállóvezetők közül a 2014-es világbajnoki címért folyó küzdelemben, és nagyon kényelmetlenül érzi magát azért, mert az Abu-dzabi Nagydíjon megduplázzák a pontokat.

A legfurcsább akkor lenne a helyzet, ha a Brazil Nagydíjat Lewis Hamilton nyerte volna meg, miközben Nico Rosberg kiesik, és a két pilóta között 49 pontra nőtt volna a különbség. Rosberg ebben az esetben is reménykedhetne a világbajnoki cím megszerzésében, hiszen az idényzárón 50 pont jár a győzelemért, így Hamilton kiesése és a német diadala esetén egy ponttal fordítana.

Jelen helyzetben Hamilton 17 ponttal áll Rosberg előtt, azaz a német győzelme esetén a 2. hely megszerzésével is bajnok lesz. Ám ha nem dupláznák meg a pontokat, a 6. helyen is elég lenne célba érnie.

„Senkinek sem tetszik a dupla pontos idényzáró, még Ecclestone-nak sem. Mikor legközelebb összeülünk, beszélni fogunk arról, hogy a következő szezon szabálykönyvéből töröljük ezt a pontot – mondta Toto Wolff. – Tudjuk, hogy a szabály mindenkire vonatkozik, de nagyon furcsa lenne, ha emiatt más végeredménye lenne a világbajnokságnak, mint ha nem dupláznánk. Éppen ezért nagyon bízom benne, hogy tiszta lesz a csata, és technikai hiba sem történik. Akármelyikük nyeri a vébét, méltó lesz a trófeára."

KI MIKOR LESZ VILÁGBAJNOK?
Sokszor leírtuk már mi is, hogy Lewis Hamiltonnak (334 pont) Nico Rosberg (317) győzelme esetén a 2. helyen kell célba érnie Abu-Dzabiban ahhoz, hogy világbajnok legyen. Ám a teljesség kedvéért álljanak itt a további variációk a dupla pontos idényzáróra!
Abu-Dzabiban a győztes 50, a második helyezett 36, a harmadik 30, a negyedik 24, az ötödik 20, a hatodik 16, a hetedik 12, a nyolcadik 8, a kilencedik 4, a tizedik 2 pontot kap.
Lewis Hamilton világbajnok lesz, ha Abu-Dzabiban...
...több pontot szerez, mint Rosberg.
...Rosberg legfeljebb a hatodik.
...Rosberg nyer, ő pedig a 2. helyen ér célba.
...Rosberg 2. lesz, ő pedig befér az első ötbe.
...Rosberg a 3. helyen ér célba, Hamilton pedig legalább 6.
...Rosberget negyedikként intik le, az angolt pedig nem rosszabb nyolcadiknál.
...Rosberg 5., Hamilton pedig négy pontot szerez, azaz legalább 9. lesz.
...egyikük sem ér célba pontszerző helyen.
Nico Rosberg a világbajnok, ha...
...nyer, Hamilton pedig legfeljebb 3.
...2. lesz, Hamilton pedig legfeljebb 6.
...3., Hamilton pedig nem fér be az első hatba.
...4., miközben csapattársa kiszorul az első nyolcból.
...5., és Hamilton csak két pontot szerez.

 

 

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik