F1: Hamilton lenne a jobb világbajnok - Ecclestone

2014.11.09. 15:29
Bernie Ecclestone Lewis Hamiltonnal beszélgetett a Formula–1 hivatalos honlapjának interjújában. Az F1 vezetője elmondta, bár az év elején Nico Rosbergnek szurkolt, most már Hamilton vb-címének örülne jobban. A Mercedes pilótája elmondta, versenyzőként a trófeák minősége zavarja leginkább a sorozatban, mert olyanok, mint amilyeneket gokartosként kapott.

„Nem sportszerű, hogy arról beszélünk, kit szeretne világbajnoknak Bernie, amikor én itt vagyok, Nico pedig nincs. Váltsunk is témát” – mondta Hamilton, amikor az formula1.com újságírója feltette a kérdést Ecclestone-nak arról, kit szeretne világbajnoknak.Hamilton, amikor az formula1.com újságírója feltette a kérdést Ecclestone-nak arról, kit szeretne világbajnoknak.

„Nyugodtan beszéljünk erről, őszinte leszek. Nem könnyű a kérdés. Az év elején Nicót szerettem volna világbajnoknak, mert úgy gondoltam, sokkal jobban alkalmazkodott a csapathoz, ráadásul német csapat német pilótája. Az F1 vezetőjeként is neki szurkoltam, mert sokkal jobb, ha olyan versenyző a bajnokunk, aki négy nyelven beszél folyékonyan – mondta Ecclestone. – Ám most már úgy vélem, Lewis lenne a jobb bajnok, mert őt sokkal többen ismerik, mint Nicót. Az emberiség nagyjából nyolcvan százaléka tudja, ki az a Lewis Hamilton, míg Rosbergről az emberek nagy része még nem hallott.”

Hamilton felrótta Ecclestone-nak a dupla pontos idényzárót.

„Bernie-nek sem könnyű a helyzete, de abban irigylem, hogy ha mond valamit, az úgy van. Kitalálta például a dupla pontos idényzárót, és meg is valósult – mondta Hamilton, mire Ecclestone gyorsan pontosította, hogy az ő eredeti tervében az utolsó három futamon duplázták volna meg a pontokat. – Az talán jobb lett volna.”

„Korábban nem hittem volna, hogy Lewisnak jön rosszul a duplázás. Azt hittem, ekkorra Nico előnye óriási lesz, és Lewis az utolsó három futamon szerzett dupla pontos győzelmeivel zárkózik fel, de nem így alakult” – mondta Ecclestone.

Hamilton elmondta, nem figyeli Rosberget, ha túl sokat foglalkozna a csapattárásával, a saját feladatairól terelné el a figyelmet. Azt viszont elmondta, mi nem tetszik neki a mostani F1-ben.

„Az utóbbi években borzasztóak a trófeák. Régebben csodálatosak voltak, de most olcsóak és törékenyek. Nem néznek ki rosszul, csak az anyaguk borzasztó. Emlékszem, a McLaren pilótájaként sokszor nézegettem a gyárban a trófeákat, szépek és masszívak voltak. Az idén a Brit Nagydíj után a dobogón eltört a trófeám. Néhány tényleg olyan rossz, mint amiket gokartversenyeken kaptunk. Nem lehetne tenni ez ellen valamit?” – kérdezte Hamilton.

„Általában a verseny szervezői felelnek a trófeákért, azok a szponzoroknak osztják ki a feladatot. De ha ilyen rossz a helyzet, kijelölhetünk egy embert, akinek az lesz a feladata, hogy garantálja a minőséget” – mondta Ecclestone.

Legfrissebb hírek

Hamiltont és a riválisokat is meglepte a Ferrari erős tempója Silverstone-ban

F1
2 órája

Hamilton pole pozícióba repítette a Ferrarit! Russell ötödik a silverstone-i sprintidőmérőn

F1
5 órája

Hamilton nyitott az élen hazai pályán; Antonelli egyelőre Russell előtt Silverstone-ban

F1
9 órája

„Kétszer akkora is lehet a hátrányunk” – Hamilton nehéz hétvégére számít

F1
Tegnap, 20:43

Russell hazai áttörésre készül; Antonelli visszavágna az első silverstone-i sprinthétvégén

F1
Tegnap, 18:07

A Cadillac amerikai fényezéssel ünnepel a Brit Nagydíjon – képek

F1
2026.07.01. 17:35

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
2026.06.30. 18:42

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
2026.06.30. 16:57
Ezek is érdekelhetik