F1: Mattiacci helyett Arrivabene a Ferrari csapatfőnöke

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.11.24. 13:09
null
Maurizio Arrivabene évek óta fontos szereplője az F1-nek, most kilép a háttérből (Fotó: Ferrari)
A Ferrari bejelentette, hogy Marco Mattiacci helyett Maurizio Arrivabene az új F1-es csapatfőnöke. Mattiacci áprilisban került a csapat élére Stefano Domenicali helyére, előtte a Ferrari észak-amerikai kereskedelmi vezetője volt. Arrivabene korábban a Philip Morris kereskedelmi és marketingigazgatója volt, ő kötötte meg a Ferrari egyik legnagyobb szponzori szerződését.

Az 57 éves Arrivabene 1997 óta dolgozott a Philip Morrisnál, emellett a Juventus független elnökségi tagja is. A Formula–1-ben otthonosan mozog, az FIA F1-es tanácsában 2010 óta ő képviselte a szponzorokat, azaz a szabályalkotáskor és a fontos döntések meghozatalakor is szavazattal rendelkezett.

„Azért döntöttünk Maurizio mellett ebben a fontos pillanatban, mert most olyan ember kell a Ferrari-istálló élére, aki nemcsak a Ferrarit ismeri jól, hanem a Formula–1-et irányító mechanizmust és a sikerhez szükséges feltételeket is – idézi a Ferrari közleménye Sergio Marchionnét, a Ferrari elnökét. – Maurizio évek óta közel áll a Ferrarihoz, a Formula–1-et bennfentesként ismeri, pontosan tudja, milyen kihívások előtt áll a Scuderia. Nagy rutinja van a gazdasági vezetésben is, nagyon örülök, hogy elfogadta a felkérésünket, és a csapat élére áll."

Mattiacci nemcsak az F1-es istállót hagyja el, hanem 15 év szolgálat után a Ferrari vállalattól is búcsúzik.

 

Legfrissebb hírek

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50

Európában zárulhat az idei F1-es szezon, jövőre is 24 futammal terveznek

F1
2026.07.29. 19:18