F1: Vettel nem számít gyors sikerekre a Ferrarinál

MTI MTIMTI MTI
2014.11.27. 13:41
Türelmet kér szurkolóitól Sebastian Vettel, a Forma-1 négyszeres világbajnoka, aki új csapatánál, a Ferrarinál nem számít gyors sikerekre.

A Red Bulltól érkező német pilóta úgy véli, a következő szezonban még nem tudják megtörni a Mercedes uralmát és nem lesznek versenyben a világbajnoki címért.

„Nem szabad azzal ámítanunk magunkat, hogy jövőre kihívhatjuk a Mercedest. Számomra egyértelmű, hogy a Ferrarinál nagy munka vár ránk, amelyhez időre lesz szükség” – mondta a Die Weltnek a 27 éves Vettel, aki hozzátette, első idényében elsősorban azt szeretné bizonyítani, hogy az olasz istállóhoz igazolása mindkét fél számára jó lépés volt.

Vettel ismét hangsúlyozta, gyerekkori álma vált valóra azzal, hogy a Ferrari szerződtette.

„A mítosz, a történelem, Enzo Ferrari, a Ferrari egész szerepe a Formula–1-ben különleges érzést kelt bennem” – fogalmazott a pilóta.

Legfrissebb hírek

„Egész nap úgy éreztem, hogy hátrányból próbálok felzárkózni” – Russellt rejtélyes gond hátráltatja

F1
14 órája

Gasly rajtbüntetést kapott – változott a Brit Nagydíj rajtsorrendje

F1
14 órája

Leclerc és Hamilton levadászná Antonellit a silverstone-i versenyen

F1
16 órája

Antonelli megszerezte a pole pozíciót a két Ferrari előtt a silverstone-i időmérőn

F1
18 órája

Antonelli aratott győzelmet Hamilton és Norris előtt a silverstone-i sprintversenyen

F1
22 órája

Hamiltont és a riválisokat is meglepte a Ferrari erős tempója Silverstone-ban

F1
2026.07.03. 20:50

Hamilton pole pozícióba repítette a Ferrarit! Russell ötödik a silverstone-i sprintidőmérőn

F1
2026.07.03. 18:15

Hamilton nyitott az élen hazai pályán; Antonelli egyelőre Russell előtt Silverstone-ban

F1
2026.07.03. 14:35
Ezek is érdekelhetik