F1: kevesebb pénzért Button lehet Alonso csapattársa

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.12.11. 08:21
A legfrissebb hírek szerint Jenson Button lehet a 2015-ös idényben Fernando Alonso csapattársa a McLaren Formula–1-es istállójánál.

Nyílt titok, hogy a McLaren megegyezett Fernando Alonsóval, ám a spanyol versenyző jövő évi csapattársáról egyelőre nem lehet biztosat tudni.

A Daily Mail azonban úgy értesült, hogy Jenson Button végül belement fizetése jelentős csökkentésébe, így nem kell távoznia az alakulattól. Ez esetben a McLaren idei pilótái közül Kevin Magnussen maradna autó nélkül – legalábbis a wokingiaknál.

A kérdőjelek ma eltűnhetnek, ugyanis, mint azt korábban megírtuk, a McLaren magyar idő szerint csütörtök 11 órakor fontos bejelentést tesz. Ez érintheti az új főszponzort is, amely a spanyol telekommunikációs cég, a Movistar lehet.

Legfrissebb hírek

A Mercedes jelentős fejlesztésekkel készül a Kanadai Nagydíjra

F1
2026.05.15. 09:49

Verstappen szerint a 2027-re tervezett szabályváltozások sem lesznek elegendők

F1
2026.05.11. 13:23

Az Audi F1-es bemutatóautóját láthatták az érdeklődők a Széchenyi István Egyetemen

F1
2026.05.09. 00:23

Jelentős változtatások jönnek a motorszabályokban 2027-ben

F1
2026.05.08. 18:19

A Red Bull felkészül Verstappen távozására is: Piastrit szemelte ki utódnak – sajtóhír

F1
2026.05.07. 15:25

Rossz irányba vitte el, Hamilton távol marad a szimulátortól a Kanadai GP előtt

F1
2026.05.06. 11:45

Elhunyt a legidősebb Formula–1-es pilóta

F1
2026.05.06. 11:26

Miamiban nem Russell volt Antonelli fő riválisa – bajban a csapattárs?

F1
2026.05.05. 14:10
Ezek is érdekelhetik