F1: a Ferrari új főnöke már két győzelemmel is elégedett lenne

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.01.30. 13:23
Két futamgyőzelemmel már elégedett lenne a 2015-ös F1-es szezonban Maurizio Arrivabene, a Ferrari új csapatfőnöke, aki szerint a pénteken bemutatott SF15-T szexi lett. A két pilóta, Kimi Räikkönen és a Red Bulltól érkező Sebastian Vettel is visszafogottan beszélt a várakozásokról.

„Az új autó nagyon szép, más, mint a tavalyi – mondta Kimi Räikkönen. – Azt, hogy valójában milyen is, csak a tesztek után tudhatjuk meg, de az első benyomásom egyértelműen pozitív. A Ferrari a sportág történelmének egyik legnagyobb múltú csapata, nagyon hálás vagyok, amiért a tagja lehetek. Már nyertem világbajnoki bajnoki címet Ferrari-versenyzőként, ismerek mindenkit a csapatnál, és úgy érzem, jó irányba haladunk. Sebastiannal is jól kijövünk. Nagyszerűen alakult a karrierje az elmúlt években, közösen eljuttathatjuk a Ferrarit oda, ahol a helye van."Kimi Räikkönen. – Azt, hogy valójában milyen is, csak a tesztek után tudhatjuk meg, de az első benyomásom egyértelműen pozitív. A Ferrari a sportág történelmének egyik legnagyobb múltú csapata, nagyon hálás vagyok, amiért a tagja lehetek. Már nyertem világbajnoki bajnoki címet Ferrari-versenyzőként, ismerek mindenkit a csapatnál, és úgy érzem, jó irányba haladunk. Sebastiannal is jól kijövünk. Nagyszerűen alakult a karrierje az elmúlt években, közösen eljuttathatjuk a Ferrarit oda, ahol a helye van."

A csapat másik versenyzője, a Red Bulltól érkező Sebastian Vettel is izgatott az új gép miatt, de figyelmeztet; ne reméljünk azonnali hatalmas előrelépést a csapattól.

„Minden évben különleges érzés, amikor bemutatják az új autókat. Ez lesz az első évem a Ferrarinál, és szükségem van még egy kis időre, hogy felvegyem a csapat ritmusát, de az autó egyszerűen gyönyörű, és alig várom, hogy pályára gurulhassak vele – kezdte a Fernando Alonso utódjaként a Ferrarinál versenyző Vettel. – Sok minden változott tavalyhoz képest, és felesleges azt várni tőlünk, hogy azonnal hatalmasat lépünk előre, hiszen a fejlődés lassú folyamat, aminek még csak az elején járunk, úgyhogy az idei évre mindössze annyi a célunk, hogy jól tudjunk együttműködni, és folytassuk a fejlődést."

Természetesen a négyszeres világbajnok is várja a közös munkát finn csapattársával.

„Nem hiszem, hogy különösebb problémák adódnának kettőnk között. Kimi nagyon gyors versenyző, aki mindig a jövőbe tekint, és ez az, amit nagyon tisztelek benne" – mondta Vettel.

Az idei szezonnak új csapatfőnökkel vág neki a Ferrari, mégpedig Maurizio Arrivabenével, akinek szintén nincsenek nagy elvárásai az új idénytől.

„Enzo Ferrari egyszer azt mondta, hogy a legszebb autó a győztes autó. Ezek szerint sajnos nem a miénk volt a legszebb autó az előző szezonban, de az idei tetszik, igazán szexi. Az a célunk, hogy minél több futamot nyerjünk, ám ha reális akarok lenni, két győzelmet várok a csapattól. Úgy érzem, hogy a Formula–1-nek nagy változásra van szüksége gyönyörű és hangos autókkal, hogy közelebb hozhassuk a sportágat a nézőkhöz" – mondta Arrivabene.

Legfrissebb hírek

Nem áll meg a forgóajtó: jönnek-mennek az F1-es csapatfőnökök

F1
2026.08.13. 16:02

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
2026.08.12. 13:51

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08