F1: az FIA vizsgálatot indít Alonso tesztbalesete miatt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.02.25. 17:47
null
Alonso balesetének pillanata (Fotó: Marca)
A Nemzetközi Automobil-szövetség hivatalos vizsgálatot indít Fernando Alonso vasárnapi tesztbalesete miatt, miután videofelvételt szerzett arról, ahogy a McLaren spanyol versenyzője a falnak csapódott.

Az FIA általában nem avatkozik bele a teszteken történtekbe, mert nem ő szervezi a tesztet, hanem a csapatok, de az Alonso balesetéről készült felvétel láttán vezetői úgy vélték, tanulságos lehet egy vizsgálat, s ennek köszönhetőena versenyhétvégék biztonsági feltételeit is javíthatják.

Az FIA biztonsági részlege felvette a kapcsolatot a McLarennel, közösen elemzik a telemetriai adatokat és a videofelvételeket, amelyeken szemből látható a kicsúszó autó.

„Mindent alaposan elemzünk, tudni akarjuk, mi történt pontosan” – mondta az FIA szóvivője, aki elmondta, a vizsgálat kezdeményezésében jelentős szerepet játszott, hogy Alonso a baleset után három éjszakát is a kórházban töltött.

A baleset körülményeiről pletykák sora kelt szárnyra, áramütéstől kezdve az akkumulátorból kiszivárgó mérgező gáz belélegzéséig több verzió is szóba került. A McLaren azonban nem hozott nyilvánosságra telemetriai adatokat, cáfolta, hogy Alonso elvesztette volna az eszméletét, és a balesetet a túl nagy széllel magyarázta.

Legfrissebb hírek

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
6 órája

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
9 órája

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10

A Mercedes maradt az élen az utolsó edzésen is, de ezúttal Russell volt a leggyorsabb

F1
2026.06.27. 13:35

A Mercedest aggasztja a McLaren tempója az Osztrák Nagydíjon

F1
2026.06.26. 22:45

Antonelli maradt az élen; Russell hatodik a második spielbergi edzésen

F1
2026.06.26. 18:00

Antonelli vezérletével a Mercedes volt a leggyorsabb a spielbergi nyitányon

F1
2026.06.26. 14:35
Ezek is érdekelhetik