F1: már pilótája is van az újjáépülő Manor-istállónak

Vágólapra másolva!
2015.02.25. 16:03
Újabb lépést tett a tavaly még Marussiaként az F1-ben szereplő, az idei világbajnokságra már Manor néven nevező csapat a folytatás felé: szerződtetett egy pilótát. A tavalyi idényzáró Abu-dzabi Nagydíjon a Caterhamnél beugróként versenyző brit Will Stevens megállapodott az istálló vezetőivel, így a 2015-ös idényben ő lesz az egyik Manor-pilóta.

A Marussiaként az ősszel csődeljárás alá kerülő istálló ellen a múlt héten megszüntették a pénzügyi eljárást, és az is kiderült, hogy megállapodása van a Ferrarival 2014-es motorok szállításáról.

Pilóták eddig nem voltak, Stevens szerződtetésével ez a helyzet megváltozott.

„Nagyon érdekes, ahogy összeáll a Manor, hatalmas eredmény, hogy megmentették a csapatot. Mindenkinek köszönjük a támogatást, az a célunk, hogy ott legyünk az Ausztrál Nagydíj rajtrácsán” – mondta a 23 éves Stevens.

A csapat tavaly három versenyt kihagyott, s ha Ausztráliában sem áll rajthoz, le kell mondania a konstruktőr-vb 9. helyéért járó pénzjutalmáról.

Az autókkal március 6-ig kell elkészülni, akkor indulnak el a csapatok felszereléseit szállító repülőgépek az Ausztrál Nagydíjra.

Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
6 órája

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
10 órája

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22
Ezek is érdekelhetik