F1: „Verstappen a legjobb, akivel valaha dolgoztam”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.15. 12:29
Tucatnyi évet eltöltött már a Formula–1-ben Xevi Pujolar, a Toro Rosso versenymérnöke, de még nem találkozott olyan komplett versenyzővel, mint Max Verstappen, aki még csak 17 éves.

Az F1-ben 2002-ben a Jaguarnál bemutatkozó, azóta a Williamsnélis felelős pozícióban dolgozó Pujolar olyan versenyzők karrierjét segítette mérnökként, mint Eddie Irvine, Mark Webber és Juan Pablo Montoya, s elmondása szerint egyikük sem volt olyan felkészült, mint Verstappen.

„Max a legjobb, akit F1-es autóban láttam, máris látszik, mire lehet képes. A lehetőség az esetében végeláthatatlan, csak az kell, hogy ki is hozza magából – mondta a 42 éves szakember. – Ismertem olyan versenyzőket, akik tíz-tizenöt év alatt sem szívtak magukba annyi profi mentalitást, mint amilyennel Max már most rendelkezik. Elképesztő, mennyire fegyelmezett és összeszedett, minden idegszálával a Formula–1-re figyel, semmi sem zökkenti ki. A legjobb akar lenni, s mindent ennek vet alá, jobb munkára sarkallja a mérnökeinket, szerelőinket, sőt, engem sem hagy lazítani.”

Verstappen az idén a Toro Rossónál a szintén újonc Carlos Sainz Jr. csapattársa lesz.

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

Verstappen visszatért a siker útjára – nemzetközi sajtóvisszhang az Olasz Nagydíj után

F1
2025.09.08. 10:28

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36
Ezek is érdekelhetik