F1: Bottas lehet Räikkönen utódja a Ferrarinál 2017-ben

2015.05.04. 18:14
Maurizio Arrivabene, az F1-es Ferrari-istálló csapatfőnöke nem cáfolta, hogy előszerződést kötött a Williamsnél versenyző Valtteri Bottasszal, aki 2017-ben a szintén finn Kimi Räikkönent válthatja Sebastian Vettel csapattársaként.

„Az idény előtt megfogadtam,hogy nem fogok hazudni az újságíróknak. Ami Bottast illeti, maradjunk annyiban, hogy túl korai még konkrétumról beszélni” – mondta a Bildnek Arrivabene azt követően, hogy a német lap újságírója a finnel kötött előszerződésről faggatta.

Az olasz csapatfőnök azonban leszögezte, jövőre még nem időszerű a váltás.

„Ha Kimi úgy folytatja, ahogy eddig versenyzett, még egy évig marad. Persze nem csak a teljesítmény számít, nagyon tetszik, ahogy Kimi és Seb együtt dolgozik. Olyan is előfordul, hogy együtt utaznak, az ilyen részletek befolyásolhatják a döntésünket – mondta Arrivabene, aki újfent nyomatékosította, hogy Lewis Hamiltonra nincs szükség a Ferrarinál. – Miért szerződtetnénk Hamiltont, ha már van egy olyan nagyágyúnk, mint Vettel? Inkább egy feltörekvő fiatalt ültetnék a másik autóba.”

Legfrissebb hírek

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
23 órája

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50