F1: Horner erősebb motorokat kért a Renault-tól

Vágólapra másolva!
2015.05.11. 16:43
Christian Horner, a Formula–1-es Red Bull-istálló csapatfőnöke arra kérte a Renault-t, hogy a fejlesztések során inkább a nagyobb teljesítmény elérésére törekedjenek a megbízhatóság helyett.

„Jó jel, hogy négy Renault motoros autó is célba ért Barcelonában fehér füst nélkül – mondta Horner a futamot követően, mely során mindkét Red Bullt lekörözték. – A teljesítmény növelésére kell koncentrálnunk, mielőtt túl késő lesz. A Renault kiváló megoldásokkal készül, de a munkálatok még folyamatban vannak. A megbízhatóság miatt aggódnak, így a szezon második feléig nem számíthatunk jelentős javulásra.”

„Megbízhatóság terén annyira rosszul állunk, hogy ezt a szezont tulajdonképpen le is írhatjuk, szóval inkább a teljesítményre kellene fókuszálni még akkor is, ha húsz motort használunk el. A konzervatív hozzáállásnál hasznosabb lenne, ha tanulnánk és fejlődnénk a következő szezonra készülve. Sokkal könnyebb gyors autót építeni, vagy egy erős motort megbízhatóvá tenni, mint stabil autót fürgévé változtatni. Mindig is az volt a filozófiánk, hogy a teljesítményre koncentráljunk.”

„A Renault tudja, hogy mi a fejlesztés hátránya, a kérdés, hogy miként találnak megoldást a problémára – itt akadt el a motorszállító. Különböző lehetőségeket elemeznek, de nincs még meghatározva az irány. Remélhetőleg sikerrel járnak, de azt figyelembe kell venni, hogy a motornál jóval nehezebb eredményt elérni, mint a váz esetében.”

A Renault és a Red Bull katasztrofálisan teljesít a 2015-ös szezonban, a Milton Keynes-i központú istálló harminc ponttal negyedik helyen áll a konstruktőrök versenyében. Daniel Ricciardo már a negyedik, a szabályok értelmében utolsó engedélyezett motorját használja. Ha ezt az erőforrást is cserélni kell, akkor rajthelybüntetésekre számíthat az ausztrál.

KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 202
2. Ferrari 132
3. Williams-Mercedes 81
4. Red Bull-Renault 30
5. Sauber-Ferrari 19
6. Lotus-Mercedes 16
7. Toro Rosso-Renault 14
8. Force India-Mercedes 11

 

Legfrissebb hírek

F1: Norris több előzésre és nagyobb káoszra számít

F1
17 órája

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
2026.02.03. 15:08

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
2026.02.03. 11:32

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27
Ezek is érdekelhetik