F1: nem a teljesítményén múlik Räikkönen jövője – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.07.04. 15:57
Könnyen lehet, hogy a Ferrari F1-es vezetőségének korábbi állításaival szemben mégsem Kimi Räikkönentől függ, marad-e jövőre is a Scuderia pilótája. A kulcs Max Verstappen lehet, a hollanddal ugyanis sajtóhírek szerint hetekkel ezelőtt tárgyalni kezdett az olasz istálló.

„A Ferrari már hetekkel ezelőtt megkereste Max menedzsmentjét, az a céljuk, hogy 2016-ra szerződtessék – idéz a holland f1today.net egy Verstappenhez közel álló forrást. – Hamarosan a Red Bull vezetőségével is leülnek, ki akarják vásárolni a hároméves szerződéséből. Ha a Red Bull elengedi, már jövőre a Ferrari pilótája lesz.”

Eddig Valtteri Bottas és Daniel Ricciardo volt a két fő jelölt a Ferrarinál, de változott a helyzet. A lap Verstappent is megkereste.

„Semmi sem lehetetlen. Ezek a hírek számomra jó visszajelzések, azt jelentik, hogy jó vagyok. Jó lenne a Ferrarinál versenyezni, ha ilyen lehetőséghez jutok, ki kell használnom, le kell csapnom rá” – mondta Verstappen.

Maurizio Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke azt mondta, Räikkönen teljesítményén, illetve a mérnöki és szerelőgárda véleményén is múlik, hogy megtartják-e jövőre jelenlegi pilótájukat, de a legfrissebb hírek szerint már a Magyar Nagydíj után dönthetnek, azaz a finnek csak két versenye maradt a bizonyításra.

Már ha ezek után számít, hogy mit tesz Silverstone-ban és a Hungaroringen…

 

Legfrissebb hírek

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
45 perce

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
2 órája

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
Tegnap, 13:35

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
2026.06.28. 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10

A Mercedes maradt az élen az utolsó edzésen is, de ezúttal Russell volt a leggyorsabb

F1
2026.06.27. 13:35
Ezek is érdekelhetik