F1: végső nyugalomra helyezték Jules Bianchit Nizzában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.07.21. 13:25
null
Mély részvét mellett búcsúztak el Jules Bianchitól (Fotó: AFP)
A család, a barátok, a versenyzőtársak és a szurkolók végső búcsút vettek a 25 évesen múlt pénteken elhunyt Jules Bianchi francia Formula–1-es pilótától, akit kedden szülővárosában, Nizzában helyeztek nyugalomra.

 

A város katedrálisában megtartott gyászszertartáson a lelkész úgy fogalmazott, „Jules halála mélységesen igazságtalan”, ugyanakkor hozzátette, Bianchi szerencsés volt abból a szempontból, hogy valóra tudta váltani az autóversenyzéssel kapcsolatos álmait.

A vendégek között a világbajnoki címvédő brit Lewis Hamilton (Mercedes), valamint a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel (Ferrari) mellett több versenyző, így a brazil Felipe Massa (Williams) és a francia Romain Grosjean (Lotus) is ott volt.

 

Megjelent Jean Todt, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) elnöke és fia, Nicolas – aki Bianchi menedzsere volt –, valamint a francia sportállamtitkár, Thierry Braillard is.

„Isten óvjon, Jules. Minden versenyen velünk leszel” – írta Twitter-oldalán a világbajnoki címvédő Mercedes istálló.

Bianchi az első versenyző a legendás Ayrton Senna 1994-es halála óta, aki egy Formula–1-es futamon történt baleset következtében vesztette életét.

A francia versenyző tavaly október 5-én, a Szuzukában rendezett Japán Nagydíjon csapódott neki autójával a német Adrian Sutil (Sauber) versenygépét mentő darunak. November közepéig a jokkaicsi Mie kórház intenzív osztályán ápolták, majd miután képessé vált az önálló légzésre, a nizzai egyetemi kórházba szállították. Megműtötték, de a kómából nem ébredt fel.

A vizsgálatok szerint a versenyzőnek úgynevezett diffúz axonális sérülése volt, amely az agy nagyobb részét érintette. Az ilyen sérültek 90 százaléka soha nem nyeri vissza az eszméletét, akik pedig felébrednek, gyakorta maradandó károsodással élnek tovább.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Andrej Csemerkin

Egyéb egyéni
2025.09.12. 19:33

Gyász: elhunyt Zsengellér Zsolt

Minden más foci
2025.09.11. 16:11

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

Holtan találtak rá a Palermo korábbi elnökére

Olasz labdarúgás
2025.09.10. 20:34

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40
Ezek is érdekelhetik