F1: döntöttek a Ferrarinál Räikkönen jövőjéről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.08.19. 17:25
null
Kimi Räikkönen 2016-ban is a Ferrari pilótája lesz (Fotó: Action Images)
A Formula–1-ben szereplő Ferrari istálló bejelentette, hogy Kimi Räikkönen marad a 2016-os szezonban is Sebastian Vettel pilótatársa. 

A 35 éves finn pilóta jövőjéről számos találgatás látott napvilágot az elmúlt időszakban, ezt zárta most le a Ferrari a bejelentéssel. A sajtóban többek között Valtteri Bottast (Williams), Nico Hülkenberget (Force India) és Daniel Ricciardót is emlegették, mint Räikkönen lehetséges utódját.

Az olasz istálló élt a Räikkönen szerződésében szereplő opcióval, így 2016-ban is a Jégember lesz a másik versenyző a négyszeres világbajnok Vettel mellett.

A Ferrarival 2007-ben világbajnoki címet szerző finn versenyző 2014-ben tért vissza a maranellóiakhoz, de nem tudott kibújni Fernando Alonso árnyékából, mint ahogyan Vettel is jobban szerepel nála eddig az idényben.

Räikkönen jelenleg ötödik helyen áll a pontversenyben, 84 ponttal van lemaradva a harmadik Vettel mögött. Húsz futamgyőzelméből az eddigi utolsót még 2013 elején szerezte a Lotusszal. Räikkönen idén mindössze egyszer tudott felállni a dobogóra (Bahreinben második lett), míg Vettel már hétszer is tagja volt az első háromnak, a malajziai és a hungaroringi futamot meg is nyerte.

„Mit is mondhatnék? Azzal, hogy még egy évet maradhatok a Ferrarinál, egy álmom folytatódik. Mindig is elmondtam, hogy a Scuderia a családom, és itt szeretném befejezni a pályafutásomat" – mondta Räikkönen.

„Hiszünk benne, hogy ezzel a lépéssel további nyugalmat és stabilitást hozunk a csapathoz. Ez vezérelt bennünket, de figyelembe vettük Kimi és Seb remek kapcsolatát is. Továbbra is bízunk Kimiben, és ennek remélem, meglesz a jutalma" – tette hozzá Maurizio Arrivabene csapatfőnök.

A mostani hír minden bizonnyal újabb bejelentések sorát indítja el a száguldó cirkuszban, például Bottas valószínűleg marad a Williamsnél, amelynek jövő hónapig van opciója, hogy új szerződést kössön Felipe Massával.

Legfrissebb hírek

A Cadillac amerikai fényezéssel ünnepel a Brit Nagydíjon – képek

F1
5 órája

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
Tegnap, 18:42

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
Tegnap, 16:57

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
Tegnap, 15:18

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
2026.06.29. 13:35

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
2026.06.28. 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07
Ezek is érdekelhetik