F1: az újonc biztosan kap egy versenyzőt a Ferraritól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.09. 16:13
A Ferrari jelenlegi tartalék pilótái közül kerül ki az F1-ben jövőre bemutatkozó amerikai Haas-csapat egyik pilótája. Ez azt jelenti, hogy Jean-Éric Vergne vagy Esteban Gutiérrez 2016-ban visszatér a rajtrácsra.

„Remélhetőleg két héten belül hivatalos lesz, ki az egyik versenyzőnk. Azt már most elmondhatom, hogy az egyik pilótánk a Ferrari egyik tartalék versenyzője lesz, a másik pedig remélhetőleg olyan, aki az idén is a sorozatban versenyez. Tapasztalt pilóták kellenek, újoncok kizárva – mondta Gene Haas csapattulajdonos az autosport.com-nak. – Tárgyalunk a pilótákkal, ez az egész olyan, mint a tánc, más-más pilótákkal más és más ritmust kell tartani. Volt már, aki visszautasította az ajánlatunkat. Mi is tanulunk.”Gene Haas csapattulajdonos az autosport.com-nak. – Tárgyalunk a pilótákkal, ez az egész olyan, mint a tánc, más-más pilótákkal más és más ritmust kell tartani. Volt már, aki visszautasította az ajánlatunkat. Mi is tanulunk.”

A Haas-csapat szorosan kötődik a Ferrarihoz, nemcsak a hajtásláncát és az összes, nem kötelezően saját gyártású autóalkatrészét kapja meg, hanem a szélcsatornáját is használhatja Maranellóban.

A csapat másik pilótája Kevin Magnussen vagy Romain Grosjean lehet.

Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
23 órája

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
Tegnap, 11:32

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22
Ezek is érdekelhetik