F1: ha ez összejön, a Manorral jövőre számolni kell

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.21. 13:43
A Lotus és a Renault, illetve a Red Bull és a Ferrari körvonalazódó együttműködésének mellékszálaként pletykaszinten már korábban hallani lehetett arról, hogy a Manor nagyot húzhat a motoros keringőből, és Szingapúrban a Mercedes-istálló vezetője is megerősítette, hogy a kiscsapattal tárgyal motorszállítói szerződésről.

„Úgy készülünk, hogy a gyári csapat mellett további három istállómnak szállítunk motort. Ha a Lotus valóban Renault-ra vált,felszabadul egy kvótánk, és a Manor nagyon érdekes számunkra. Klasszikus versenyistálló, amelynek rendeződött az anyagi háttere – mondta Toto Wolff a német SID hírügynökségnek. – Úgy tudom, a Manor a Williamsszel is tárgyal, segítséget kaphat a kasztni fejlesztéséhez, ami még könnyebbé teheti az együttműködést, hiszen mindenki ugyanazt a motort használná.”

Ha valamit Toto Wolff tudni vél a Williamsről, az úgy is van, hiszen korábban 15 százalékot birtokolt a legendás csapatban, amelynél még mindig majdnem öt százalék tulajdonrésze van.

A Manor Marussia, amelynek nevéből jövőre várhatóan eltűnik a Marussia, eme fejlemények ismeretében a középcsapatok szintjére érhet 2016-ban.

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik