F1: Lauda szerint a Red Bull-főnök kiábrándult

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.28. 12:06
Niki Lauda szerint a Red Bull tulajdonosa kiábrándult a Formula–1-ből, ezért nem is töri össze magát azért, hogy két F1-es csapata motorszállítási szerződést kössön 2016-ra. Márpedig motor nélkül még a Red Bull sem tud versenyezni.

„Dietrich nem folyik bele ezekbe a tárgyalásokba,úgy érzem, nem akarja eléggé, hogy megoldódjon ez az ügy. Engedi, hogy Helmut Marko és Christian Horner intézkedjen, nem úgy, mint régen, amikor ő vezette a tárgyalásokat, szinte mindent egyedül döntött el – mondta Lauda. – Szerintem kiábrándult az F1-ből. Régóta ismerem, mindig képben volt, de mostanában egyáltalán nem folyik bele. Nem beszéltem vele, így ítélkezni sem tudok, de tényleg valós esély van rá, hogy a Red Bull kiszáll. Egy motort kaphatnak, ha az nincs, vége.”

Lauda elmondta, a Mercedesen belül hosszú megbeszélések zajlottak arról, hogy adjanak-e motort a Red Bullnak, de az osztrák csapat sohasem kereste fel a Mercedest konkrét kéréssel.

„Nem nekünk kell körbemennünk a paddockon, kínálgatni a motorunkat, ez éppen fordítva történik. Nem jelentkeztek, mi pedig nem vághatjuk hozzájuk a motorunkat, mint valami ajándékot, ez nem így működik – folytatta Lauda. – Ám van ennek oka, és tudom is, hogy mi. Dietrich nem szereti a Mercedest. Ismerem, a Ferrari maradt az egyetlen esélye, és csak rajta múlik, hogy elfogadja-e.”

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke is megerősítette a hét végén, hogy Mateschitz lelkesedése nem a régi, így egyedül neki kell elintéznie, hogy a Red Bull motort kapjon 2016-ra, és az F1-ben maradjon.

„Kritikus a helyzetünk, nincs motorunk. A helyzet egyre kritikusabb, hiszen meg kell tervezni az autót. A Toro Rosso helyzete még rosszabb, főleg úgy, hogy a szezon rajtját két héttel előrébb akarják hozni” – mondta Horner.

Helmut Marko szerint „felháborító, hogy 2015-ös motorokat kínálnak nekünk úgy, hogy a Sauber és a Haas 2016-ost kap majd.”

Lauda erre csak annyit mondott, a Red Bull magának köszönheti, hogy ilyen helyzetbe került.

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik