F1: Jenson Button marad a McLarennél – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.10.01. 12:14
A McLaren-istálló hivatalosan is bejelentette, hogy Jenson Button 2016-ban is nála versenyez.

A brit pilótáról az elmúlt hetekben biztosra vette a brit sajtó, hogy hamarosan bejelenti, távozik az F1-ből, de Ron Dennis a Japán Nagydíjon elmondta, a csapat nem él azzal az opciós jogával, hogy felbontsa Button szerződését.

Az angol tavaly egy plusz egy éves megállapodást kötött a McLarennel, a Sky Sports szerint 2015-ben hatmillió, 2016-ban 12 millió fontos fizetéssel. A McLaren próbálta lejjebb alkudni a jövő évi bérét, Button ekkor szellőztette meg néhány újság felé, hogy távozik az F1-ből.

Ron Dennis nem tehetett mást, engedett Button nyomásának. Azért kellett ezt tennie, mert a McLaren a gyenge idei szereplése miatt 15 millió fontnyi FOM-jutalomtól elesik, így nem mindegy, milyen szponzori szerződéseket köt. A leendő támogatók viszont ragaszkodnak a Button, Fernando Alonso pároshoz – ha már eredmények nincsenek…

ÍGY ALAKUL A 2016-OS RAJTLISTA
rajtszámnév (nemzetiség)
csapat
motor
44 Lewis HAMILTON (brit) Mercedes Mercedes
6 Nico ROSBERG (német) Mercedes Mercedes
3 Daniel RICCIARDO (ausztrál) Red Bull ? (Ferrari)
? (Kvjat) Red Bull ? (Ferrari)
19 Felipe MASSA (brazil) Williams Mercedes
77 Valtteri BOTTAS (finn) Williams Mercedes
5 Sebastian VETTEL (német) Ferrari Ferrari
7 Kimi RÄIKKÖNEN (finn) Ferrari Ferrari
14 Fernando ALONSO (spanyol) McLaren Honda
22
Jenson BUTTON (brit)
McLaren Honda
27 Nicolas HÜLKENBERG (német) Force India Mercedes
11 Sergio PÉREZ (mexikói) Force India Mercedes
33 Max VERSTAPPEN (holland) Toro Rosso ? (Ferrari)
? (Sainz) Toro Rosso ? (Ferrari)
? (Vergne, Palmer)
Lotus (Renault?) ? (Renault)
13 Pastor MALDONADO (venezuelai) Lotus (Renault?)
? (Renault)
9 Marcus ERICSSON (svéd) Sauber ? (Ferrari)
12 Felipe NASR (brazil) Sauber ? (Ferrari)
Manor
Mercedes
Manor
Mercedes
8Romain GROSJEAN (francia)
Haas
Ferrari
? (Gutiérrez, Vergne)
Haas
Ferrari

 

Legfrissebb hírek

Nem áll meg a forgóajtó: jönnek-mennek az F1-es csapatfőnökök

F1
2026.08.13. 16:02

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
2026.08.12. 13:51

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08