F1: távozik az utóbbi évek legláthatóbb autómárkája

2015.12.07. 13:53
A Red Bull-istálló felbontotta korábbi névadó szponzorával, a japán Infiniti autógyárral kötött támogatói szerződését.

Az Infiniti 2011-től kezdve öt éven át szponzorálta a Red Bullt, 2013 óta három éven át névadóként, évi 70 millió dollárért. Úgy tűnt, hogy a Red Bull a Renault-motort 2016-ban Infiniti néven használja, de miután a TAG Heuer svájci óragyár a McLarent elhagyva az osztrák csapat szponzora lett, sőt, a nevére vette a Renault hajtóművét, az Infinitinek mennie kellett.

„Köszönettel tartozunk az Infinitinek, sikeres együttműködésünk sajnos véget ért. Fő támogatóinkként az elmúlt években egyik autómárka sem kapott akkora megjelenési felületet az F1-es autókon, mint az Infiniti” – mondta Christian Horner csapatfőnök, a japán márka Red Bull-ra festett logójának méretére utalva.

Közben a Renault és a Lotus hétfőn a londoni bíróságon teljesítette a csapat felvásárlásáról szóló korábbi megállapodást, és még két hetet kapott arra, hogy véglegesítse az enstone-i csapat átadását. A Renault bejelentette, hogy december 16-án minden hivatalos papírmunkával végeznek, és a december 31-ig a Lotust eddig birtokló Genii cégcsoport kifizetéséről is gondoskodik.

ÍGY ALAKUL A 2016-OS RAJTLISTA
rajtszámnév (nemzetiség)
csapat
motor
44 Lewis HAMILTON (brit) Mercedes Mercedes
6 Nico ROSBERG (német) Mercedes Mercedes
3 Daniel RICCIARDO (ausztrál) Red Bull TAG (Renault)
26
Danyiil KVJAT (orosz) Red Bull TAG (Renault)
19 Felipe MASSA (brazil) Williams Mercedes
77 Valtteri BOTTAS (finn) Williams Mercedes
5 Sebastian VETTEL (német) Ferrari Ferrari
7 Kimi RÄIKKÖNEN (finn) Ferrari Ferrari
14 Fernando ALONSO (spanyol) McLaren Honda
22
Jenson BUTTON (brit)
McLaren Honda
27 Nicolas HÜLKENBERG (német) Force India Mercedes
11 Sergio PÉREZ (mexikói) Force India Mercedes
33 Max VERSTAPPEN (holland) Toro Rosso Ferrari (2015)
55
Carlos SAINZ Jr. (spanyol)
Toro Rosso Ferrari (2015)
13 Pastor MALDONADO (venezuelai) Renault Renault
?Jolyon PALMER (brit)
Renault
Renault
9 Marcus ERICSSON (svéd) Sauber Ferrari
12 Felipe NASR (brazil) Sauber Ferrari
? (Will Stevens)
Marussia (?) Mercedes
? (Alexander Rossi)
Marussia (?) Mercedes
8Romain GROSJEAN (francia)Haas
Ferrari
21
Esteban GUTIÉRREZ (mexikói)
Haas
Ferrari

 

Legfrissebb hírek

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
22 órája

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
2026.06.28. 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10

A Mercedes maradt az élen az utolsó edzésen is, de ezúttal Russell volt a leggyorsabb

F1
2026.06.27. 13:35

A Mercedest aggasztja a McLaren tempója az Osztrák Nagydíjon

F1
2026.06.26. 22:45

Antonelli maradt az élen; Russell hatodik a második spielbergi edzésen

F1
2026.06.26. 18:00
Ezek is érdekelhetik