F1: ezzel a kocsival feledtetné a McLaren a gyötrelmeket

Vágólapra másolva!
2016.02.21. 10:10
null
Itt a McLaren új autója, az MP4-31
A Formula–1-es McLaren-istálló vasárnap leleplezte új autóját, az MP4-31-est. Az új autótól azt várják a wokingiak, hogy sikerül vele feledtetni a 2015-ös szezon során átélt gyötrelmeket: hiába vezette a két autót Fernando Alonso és Jenson Button személyében két világbajnok, a McLaren-Honda képtelen volt kimozdulni a vert mezőnyből. Talán az idén sikerül.

A Honda elismerte, hogyalaposan mellényúlt a hajtáslánccal, amely nemcsak gyenge, hanem borzalmasan sérülékeny is volt 2015-ben. A két versenyző (illetve az Alonso helyére Ausztráliában beugró Kevin Magnussen) 14-szer nem jutott el a célvonalig, kétszer a rajtvonalig sem, s a rengeteg motorcsere miatt olyan hatalmas mennyiségű rajtbüntetést kapott, hogy emiatt meg kellett változtatni a büntetések rendszerét.

Button a 16., Alonso a 17. helyen zárta az egyéni vb-t, a McLaren 9. lett a csapatok között, amihez hasonló csúfságra (a kémbotrány miatti 2007-es kizárást nem számítva) 1980 óta nem volt példa. Mindezt az után, hogy a csapaton belül mindenki azt ígérgette, hogy az idény végére a McLaren-Honda lehet az egyetlen konstrukció, amely felér a Mercedeshez…

A Honda az új évre a belső égésű motort, a turbót és a problémák fő okozójának kikiáltott hőenergia-átalakítót is áttervezte. Már az is nagy előrelépés lenne, ha megbízhatóvá tennék a motort. Minden ígérgetés és fogadkozás másodlagos. Úgyis mindenki arra figyel majd, milyen eredményes lesz a csapat első tesztje Barcelonában.

A McLaren „innovatív” jelzővel illette új modelljét, amely megtartotta „nullaméretű” koncepciót és a tavalyról már ismert rövid orrot.

„A megújított McLaren-Honda együttműködés második évének kezdetén egységesen dolgozunk a közös cél érdekében, ez pedig a győzelem. Nem határoztunk meg elvárást, mikor fognak jönni a sikerek, de azt bátran kijelenthetem, hogy mindannyian elkötelezettek vagyunk” – mondta Ron Dennis csapatfőnök.

Hétfőn és szerdán Jenson Button, kedden és csütörtökön Fernando Alonso ül az autóban.

A csapat a napokban bejelentette, hogy a Red Bullhoz távozó TAG Heuer helyett Richard Mille lesz a McLaren órákat gyártó szponzora. Új tesztpilótát is bemutattak: a GP2-ben tavaly 9. japán Macusita Nobuharu lesz a belga Stoffel Vandoorne társa a tartalék sorban.

Itt a McLaren új autója, az MP4-31
Itt a McLaren új autója, az MP4-31
Itt a McLaren új autója, az MP4-31
Itt a McLaren új autója, az MP4-31

 


 

 

Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
2 órája

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
6 órája

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22
Ezek is érdekelhetik