F1: Lauda elárulta, kinek az ötlete volt az új időmérő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.03.19. 10:07
Niki Lauda elárulta, kinek az ötlete volt az Ausztrál Nagydíjon szombaton bemutatkozó időmérő edzés.

„Egy hónapja sem volt, hogy a csapatvezetőkkel, Bernie Ecclestone-nal és az FIA embereivel leültünk a szabályokról tárgyalni. Bernie felállt, és kijelentette, hogy nem maradhat változatlan az időmérő – mondta Lauda a Sky Sportsnak. – Azt mondta, fel kell forgatni a rajtrácsot, ezért az időmérő első tíz helyezettjének sorrendjét meg akarta fordítani. Mind nevettünk, de komolyan beszélt. Ekkor jött Charlie Whiting azzal az ötlettel, amit most láttunk. A lényeg innentől az volt, hogy ne kelljen megfordítani a sorrendet, így elfogadtuk az új rendszert.”

Az F1 tehát egy rossz döntéssel előzött meg egy még rosszabbat, ráadásul olyan esetben, amikor a legjobb döntés az lett volna, ha semmin sem változtatnak. Lauda elismerte, reménytelen küldetéssé vált a szabályalkotás a Formula–1-ben.

„Nincs irányítás. Az egész rendszer lefagyott, mert mindenkit a saját érdekei vezérelnek, a szabályt alkotók közül senki sem foglalkozik azzal, mi tenne jót a sportnak” – mondta a versenyzőként háromszoros világbajnok osztrák.

Legfrissebb hírek

Magyar Nagydíj: 40 éves legenda a Hungaroringen

F1
1 órája

Piastri, Bearman és Colapinto sem ül autóba a Magyar Nagydíj kezdetén

F1
4 órája

Pénteken kiderül, milyen nevet kapnak a Hungaroring kanyarjai

F1
Tegnap, 15:58

Zajlik a munka, a csapatok kezdik belakni a Hungaroringet

F1
Tegnap, 13:32

Antonelli 45 pontos előnnyel, csúcsformában érkezik a Magyar Nagydíjra

F1
Tegnap, 11:50

A Mercedes elismerte, hogy az övé a legerősebb motor – a Red Bull azonnal reagált

F1
2026.07.20. 19:55

Kimi Antonelli 19 évesen rendíthetetlennek tűnik – a Belga Nagydíj nemzetközi sajtóvisszhangja

F1
2026.07.20. 15:31

Antonelli nem dől hátra; Russell a Mercedest hibáztatja a balesetért

F1
2026.07.19. 19:04