F1: csütörtökön dől el Alonso kínai szereplése

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.04.12. 20:31
Továbbra sem biztos, hogy rajthoz állhat-e a hétvégi Kínai Nagydíjon Fernando Alonso, a McLaren kétszeres világbajnok pilótája, szerepléséről csütörtökön döntenek a FIA orvosai.

Mint megírtuk, Alonso a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon szenvedett súlyos balesetet, ami miatt kénytelen volt kihagyni a Bahreini GP-t.

A spanyol versenyző több bordája is eltörött, illetve a tüdeje is megsérült, kínai indulásáról ismételten a FIA orvosai döntenek csütörtökön.

„Csalódásként éltem meg, hogy nem indulhattam Bahreinben, de maximálisan tiszteletben tartottam a FIA orvosi csapatának döntését. Reménykedem benne, hogy pénteken már visszatérhetek a pályára, de meg kell várnunk, mit mondanak az orvosok. Addig is úgy folytatom a felkészülésemet, mintha egy átlagos versenyhétvégére készülnék" – mondta a 34 esztendős pilóta.

Alonso távollétében Stoffel Vandoorne versenyzett Jenson Button mellett, és nem okozott csalódást, pontot szerzett a debütáló versenyén.

„Stoffel nagyszerű munkát végzett Bahreinben, és habár Jensonnek akadt problémája, jó volt látni, hogy mindkét autó elég erősen teljesített az egész hétvégén. Érdekes volt külső szemlélőként figyelni az eseményeket, rengeteget tanultam, de még mindig a versenyzést részesítem előnyben" – fejezte be Alonso.

Legfrissebb hírek

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
4 órája

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
23 órája

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
Tegnap, 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10

A Mercedes maradt az élen az utolsó edzésen is, de ezúttal Russell volt a leggyorsabb

F1
2026.06.27. 13:35

A Mercedest aggasztja a McLaren tempója az Osztrák Nagydíjon

F1
2026.06.26. 22:45

Antonelli maradt az élen; Russell hatodik a második spielbergi edzésen

F1
2026.06.26. 18:00
Ezek is érdekelhetik