F1: a McLarenek legyőznék a Ferrarikat Monacóban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.22. 16:06
A Formula–1-es világbajnoki sorozatban szereplő McLaren gőzerővel azon ténykedik, hogy javítsa Fernando Alonso és Jenson Button autóját, az új erőforrás bevetésére pedig már akár a következő, monacói futamon sor kerülhet.

Sőt, Eric Boullier, az istálló versenyigazgatója arról beszélt, hogy a McLareneknek van esélyük legyőzni a Ferrarikat a legközelebbi versenyen.

A monte-carlói utcai pálya a hírek szerint alkalmas rá, hogy kidomborítsa az MP4-31 erősségeit. Boullier a következő viadallal kapcsolatban feltett kérdésre elmondta: „Papíron a hatodik és a nyolcadik hely között is zárhatunk.”

Arra a felvetésre, hogy a Mercedesek, a Ferrarik és a Red Bullok mögött lenne az istálló, hozzátette: „A Ferrariban nem vagyok biztos. Nem biztos, hogy a Ferrari a fenyegetés. A Red Bull mindenképpen, a Toro Rossónak szintén elég jó autója van, és persze ott a Mercedes is.”

Boullier úgy véli, a McLarené a harmadik legjobb futómű az F1-ben – sőt, már tavaly is ez volt a helyzet, de azóta a Williams és a Ferrari leszakadt róluk.

„Tavaly a harmadik helyen voltunk, de szoros csatában a Williamsszel és a Ferrarival. Most Mercedes, Red Bull és mi vagyunk a sorrend, aztán a Ferrari, a Toro Rosso és a Williams. Ők egyértelműen mögöttünk vannak” – véli a szakember.

Mindkét pilóta jó hétvégét vár a következő futamon.

„Imádom. Az elmúlt években jól is ment ott” – mondta Button, aki 2014-ben a hatodik, tavaly a nyolcadik helyen zárt Monacóban.

Alonso szerint a Honda továbbra is erőhiánnyal küszködik a riválisokkal szemben, ez viszont Monacóban jelentheti a legkisebb hátrányt.

„Úgy hiszem, egyre jobbak leszünk, minden egyes lépéssel, amit megteszünk, efelől nincs kétség. Még mindig hiányzik egy kis erő a motorból, de a monacói az a pálya, amelyen ez nem annyira fontos, vagyis meglesz az esélyünk arra, hogy jól teljesítsünk.”

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

Verstappen visszatért a siker útjára – nemzetközi sajtóvisszhang az Olasz Nagydíj után

F1
2025.09.08. 10:28

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36
Ezek is érdekelhetik