F1: döntöttek róla, melyik fejvédőt alkalmazzák 2017-ben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.28. 10:27
null
A Ferrarin bemutatott glóriakeretet vezetik be 2017-ben
A Nemzetközi Automobil-szövetség a csapatokkal egyetértésben úgy döntött, hogy az idény előtti barcelonai teszten a Ferrarin bemutatott glóriakeretet (vagyis annak sokkal kifinomultabb változatát) alkalmazza 2017-ben az F1-es autókon a versenyzők megóvására. 

Az F1 vezetőinek a 2017-es autók korai tervezése miatt kellett már most dönteniük a koncepcióról. Bár a többségnek a Red Bull féle szélvédő jobban tetszett, abban is egyetértettek, hogy több komplikáció lehet vele, és nincs idő arra, hogy minden meglévő kétséget kizárjanak a gyártáshoz, ráadásul az autók aerodinamikai mutatóit is sokkal inkább befolyásolja, mint a „győztes” megoldás. Talán 2018-ban áttérnek rá.

A Ferrarin látott keret az apróbb tárgyak ellen nem nyújt akkora biztonságot, viszont előrehaladottabb állapotban van a továbbfejlesztése.

A végleges szabályba iktatás az azeri Európai Nagydíjat követő napokban esedékes tesztelések után várható. A végleges 2017-es technikai szabályzatot a júliusi Brit Nagydíj idején hozzák nyilvánosságra.

A Red Bull szélvédőjét talán 2018-ban látjuk viszont
A Red Bull szélvédőjét talán 2018-ban látjuk viszont

 

Legfrissebb hírek

F1: Norris több előzésre és nagyobb káoszra számít

F1
Tegnap, 9:39

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
2026.02.03. 15:08

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
2026.02.03. 11:32

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27
Ezek is érdekelhetik