F1: Maldonado több csapattal tárgyal – 2017-ben visszatérhet!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.31. 15:10
Habár Pastor Maldonado idén nem indul a Formula–1-ben, nem mondott még le a királykategóriás álmairól, és mindent elkövet annak érdekében, hogy jövőre ismét a mezőny tagja lehessen.

Maldonado 2011 és 2015 között versenyzett a Formula–1-ben, és 2012-ben, Spanyolországban győzelmet szerzett a Williamsszel. Bár a venezuelai versenyző alsóbb kategóriákban már bizonyította tehetségét, az F1-ben hamar bekerült a „rosszfiú” kategóriába sorozatos balesetei miatt. Ennek ellenére úgy érzi, hogy van még helye a királykategóriában, és mindent megtesz azért, hogy visszakerüljön jövőre.

„Nagyon szeretnék egy második lehetőséget, mert úgy érzem, hogy még sokat tehetek az F1-ben – nyilatkozta a venezuelai. – Egy év kihagyás nem annyira rossz, ráadásul volt időm arra, hogy átgondoljak néhány dolgot. Már beszéltünk néhány csapattal, és jelenleg azon dolgozunk, hogy megállapodjunk valamelyikkel a jövő szezont illetően."

Emellett Maldonado úgy gondolja, hogy a többéves tapasztalata is mellette szól.

„Nem leszek újonc, akinek a nulláról kell újrakezdenie. Öt, F1-ben töltött év után úgy érzem, hogy képes vagyok a jó munkára."

„Sosem volt megfelelő autóm, hogy megmutassam a tehetségemet – világított rá a problémára Maldonado. – Bár a Williamsnél nyertem egy futamot, ami miatt a 2012-es szezon jól sikerült. A következő kettő azonban már nem, és ez elmondható a Lotusnál töltött évekről is."

Legfrissebb hírek

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22

F1: a Magyar Nagydíj nyújtotta a „Legjobb szurkolói élményt”

F1
2026.01.28. 19:17

A Mercedes szárnyal; gondok az Audinál és a Haasnál a 3. tesztnapon – képek

F1
2026.01.28. 18:36
Ezek is érdekelhetik