F1: Massa elhagyhatja a Williamset a szezon végén

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.05.31. 18:30
Felipe Massa jövője közel sem biztos a Formula–1-ben szereplő Williamsnél, amit ő maga is megerősített. A brazil versenyző elmondása szerint ideje elgondolkodnia azon, hogy maradjon-e jelenlegi csapatánál vagy esetleg új kihívás után nézve máshova igazoljon.

Több pletyka is napvilágot látott a napokban a Williams jövő évi pilótapárosát illetően. Felvetődött a Red Bulltól a Toro Rossóhoz visszakerülő Danyiil Kvjat neve, de akár Jenson Button is érkezhet a McLaren-Hondától. Massa maga is elismerte, hogy könnyen előfordulhat, hogy jövőre már nem a Williams versenyzője lesz.

„A Monacói Nagydíj után a versenyzők és a csapatok elkezdenek a jövőn gondolkodni – nyilatkozta a brazil pilóta. – Már én is hozzáláttam ehhez, de egyelőre még nem sokat tudok. A célom az, hogy jó helyen versenyezhessek még néhány évig. Semmi sem lehetetlen!”

Felipe Massát az idei szezon végéig köti szerződés a brit istállóhoz, de elmondása szerint sok lehetősége van a folytatást illetően.

„Amikor lejár a szerződésed, meg kell nézned, hogy mi lenne a helyes döntés. Megvan a lehetőségem arra, hogy a Williamsnél maradjak, de tárgyalhatok más csapatokkal is. Meg kell értenünk, mi zajlik jelenleg a versenyzői piacon.”

Legfrissebb hírek

Nem áll meg a forgóajtó: jönnek-mennek az F1-es csapatfőnökök

F1
21 órája

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
2026.08.12. 13:51

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08